bociszem bociszem és mehet is

A gyermek nem tudja például azt sem, hogy az alperes a csunyaválás megnevezésű blogot vezeti, amiben le kívánja járatni a gyermeket, a felperest, a családsegítőt, és a bíróságot. Megjegyzem, hogy a gyermek ezzel előbb utóbb mindenképpen szembesülni fog, hiszen ezeketa nagy nyilvánosság elé tárja az alperes, ahelyett hogy a gyermeke személyiségi jogait védené, ahogy az egy felelős szülőtől elvárható lenne. a gyermek a perről semmilyen információval nem rendelkezik, csupán azon adatokkal, melyek őt közvetlenül érintik a kapcsolattartás vonatkozásában.

Az alperes szóhasználatával élve nyilatkoztam oly módon, hogy az alperes bizonyítékot gyűjt, ami semmiképpen sem tekinthető elismerő nyilatkozatnak a részemről abban a körben, hogy lenne mire bizonyítékot gyűjteni. Az viszont tény, hogy az alperes a kapcsolattartásokat nem arra használta, amire azok valójában hivatottak, méghozzá a gyermekével való időtöltésre, a kapcsolatuk helyreállítására. Az alperes ezt az egyik tárgyaláson meg is erősítette, hogy a
jövőben sem áll szándékában ezt másképp csinálni, ekkor került szüneteltetésre az alperes kapcsolattartási joga.

Vitatom az alperes azon állítását, hogy ellennevelés valósulna meg, ahogy azt is, hogy az alperes által állítotthoz képest sokkal szélesebb körben valósulna az meg. Amennyiben így lenne, abban az esetben a gyermek nem hiányolná az alperest, nem igényelné a kapcsolattartást. Főleg ennyi idő elteltével. Az alperes feladata az lett volna, hogy helyreállítja azt a bizalmi kapcsolatot amit a saját  agatartásával lerombolt. Erre lehetősége volt, de ezzel az alperes nem élt, hanem minden áron bűnbakot keresve, a gyermeket a folyamatosan felvételekkel terrorizálva a kapcsolattartást saj át maga szakította meg 2024 januárjától kezdődően.

Views: 0

Hát, megértük.
A szigetszentmiklósi polgármester előbb írt választ a gyámügy és a családsegítő helyett.

Szegény nem tudja, mibe nyúlt, de talán kilép — bár már megírta, ami várható volt…

azért milyen már amikor a csaladsegitő és a gyamügy helyett a polgármester érzi magát már kellemetlenül…
kb ez történt… 😀

Views: 0

bociszem bociszem és mehet is be.

Hányinger, de hát Ráckeve környékén ez a norma.

Nem valós azon állítás, miszerint én folyamatosan túlzottan bevontam volna a gyermeket a közöttünk folyt jogi eljárásba. A gyermeknek kizárólag azt mondom el a jelen elj árás kapcsán, ami az életkorának megfelelő, és őt közvetlenül érinti, tehát hogy mikor és miként találkozhat  az alperessel. A gyermek a mai napig hiányolja az alperest, ami pontosan azt igazolja, hogy a  gyermeket nem nevelem az alperes ellen, hanem alperes az, aki a gyermeket oly módon  traumatizálja, aminek eredményeként 2023 augusztusa óta a kapcsolattartás nem tud
megvalósulni.

Lelkileg, érzelmileg a felperes édesanyánál kiegyensúlyozott a gyermek. a gyermeknél akkor volt tapasztalható érzelmi zavar, amikor 2022 őszén az elvitellel is járó 5 apás hétvége is zajlott. Felperes mindig A gyermek szükségleteit helyezi a sajátja elé és a jövőben is így teszi. Az alperes apa saját döntése következtében szakította meg a kapcsolattartást a lányával. 2022. október
közepe-december közepe között az édesapa elvihette a gyermek kéthetente budapesti hétvégékre. Majd 2022. december 30-tól felügyelet mellett láthatta Ráckevén. Az utolsó ilyen felügyelt kapcsolattartás 2023. augusztus 2-án volt. Alperes ezeken az alkalmakon sorozatosan megsértette a házirendet, emiatt 2023. december 31-ig az elsőfokú bíróság szüneteltette a kapcsolattartást. 2024. január l-től alperes nem jelent meg a ráckevei kapcsolattartásokon, pedig 2023 karácsonyán említette a gyermekének, hogy hamarosan találkozni fognak. A 2024. szeptember 10-i elsőfokú ítélet után sem tartja a kapcsolattartási alkalmakat, például keddenként 18-19 óra között nem keresi telefonon gyermekét. a gyermek többször hívta telefonon ebben az időszakban az édesapját, de egyszer sem fogadta az apa a hívását. Ilyen keddi napra esett alperes születésnapja, illetve december 25-e, karácsony napja, de akkor sem vette fel alperes a gyermek telefonhívását. Alperes a saját döntése miatt nem tart kapcsolatot gyermekével 2024. január 1. óta, azaz tizennégy hónapja, nem tartva be a korábbi bírói végzést, ítéletet.
Alperes saját magát idegeníti el a gyermekétől.

Az alperes beadványában addig is elmegy, hogy konkrétan leírj a azt, hogy álláspontja szerint hogyan szólna egy szakértői vélemény, amely a gyermek érdekeit szem előtt tartva elfogulatlan lenne. Ilyen szakértői vélemény a perben nem született, és azért nem, mert az alperes által folyamatosan ellenem felhozott lelki bántalmazás, és elidegenítés nem valósul meg.

A 3. oldalon újabb valótlan állítás az, hogy alperes szerint azt nyilatkozta a felperes, hogy a társadalmi normának tekintett ellennevelés és elidegenítés azóta is természetes jelenléttel bír a gyermek életében.” A ,,társadalmi norma”, ,,ellennevelés”, ,,elidegenítés” szavak mind az alperes sajátjai. Alperes úgy gondolja, ha egyfolytában ezeket a jelzőket akasztja felperesre, akkor előbb-utóbb valaki elhiszi neki, vagyis sikeres lesz alperes manipulációja. A gyermek nem tudja a válás részleteit, nincs ellennevelve, elidegenítve. A gyermekben emiatt sokkal pozitívabb kép van az alperesről, mint amilyen az alperes a valóságban.

Views: 0

 

bociszem bociszem és teljes tudatlanság
használd…

Írhatnák rájuk, de már írtam, és amúgy is ezeknek az a lényegük, hogy elmenjen a kedved is, hogy válaszolj rá, mert látod, mekkora tudatlanság, és teljesen értelmetlen a szintjére lemenni. De mivel a ráckeve környéki tanárnő és családja ezt a minőséget vállalja a társadalmi nomák zászlaja alatt… hát tanulj belőle.

 

Kifejezetten vitatom az alperes azon állítását, miszerint én a szakértők és a bíróság befolyásolására törekedtem volna valaha is.

A gyermek alpereshez való kötődése a szakértői vélemény alapján is fennállt, azonban a gyermek már az alperesi magatartás folytán fél az alperestől. Az alperes továbbra is maximálisan figyelmen kívül hagyja a saját magatartását a gyermekkel való viszonya elemzésekor, és azt próbálja meg elhitetni a bírósággal, hogy kizárólag mindenért én magam vagyok a felelős. A saját felelősségét, a saját felróható, a gyermek érdekeivel teljes mértékben
ellentétes magatartását úgy kezeli, mintha az nem is létezne.

Az alperes volt az, aki a gyermekkel való kapcsolatát szisztematikusan rombolta, amit alá is támasztanak a családsegítő szolgálat jelentései. Látható a jelentésekből, hogy az alperes által kifejtett magatartás okán hogyan távolodik egymástól egyre jobban a gyermek és az alperes.

Az alperes ismételten arra hivatkozik, hogy szakmai támogatással kívánja helyreállítani a gyermekkel kapcsolatát, ugyanakkor ahhoz nem járult hozzá, hogy a gyermek pszichológusi megsegítésben részesüljön, és a szakmai támogatást, amit a családsegítő szolgálat tudott volna nyújtani, határozottan visszautasította. Az alperes által emlegetett pszichológusi támogatás
talán soha nem fog kiderülni, hogy mit is jelent pontosan. Az alperes bár a jelen ügyben számtalan nyilatkozatot tett, folyamatosan azt állította, hogy pszichológusi segítséget vesz igénybe, azonban a pszichológus címét, elérhetőségét, írásos szakértői véleményét, de még csak a nevét sem volt, a több mint két éve tartó peres eljárás során megosztani a bírósággal. Ilyen körülmények között kérdéses, hogy valóban járt-e az alperes pszichológushoz az eljárás során, vagy csak azt állította. Jelen beadványában is csak úgy hivatkozik az alperes, hogy kapcsolatban áll olyan szakemberekkel, aki valódi segítséget tudnak nyújtani a gyermeknek, de ezeknek a szakembereknek a nevét ismét nem adja meg.

Az alperes azt sem méri fel, hogy ennyi kapcsolattartás kihagyása után, ami az alperesi magatartásra vezethető vissza, nincs arra mód, és lehetőség, hogy a gyermeket egyszer csak kiszakítsák a megszokott környezetéből, és áthelyezzék az alpereshez. Ez egészen biztosan súlyosan traumatizálná a gyermeket, amit az alperes fel sem képes mérni, ahogy azt sem méri fel, hogy az eddigi magatartása is milyen komoly sérüléseket okozott már eddig is a gyermeknek.

Az alperes teljes mértékben deviáns magatartást tanúsít, amit úgy kíván beállítani, mintha az igaza bizonyítása miatt szükséges magatartás lenne, és a gyermek érdekét szolgálná. Kérdem én, hogy mivel magyarázza az alperes ebben az esetben azon magatartását, amikor az interneten személyiségi jogokat sértő módon közzéteszi a teljes peranyagot, a szakembereket név szerint említve kritizálja, a bíróságot fenyegeti. Ezen magatartása az alperesnek vajon milyen módon szolgálja a gyermek érdekét?

Az alperesi magatartását híven tükrözi, hogy elővesz egy olyan eseményt, ami a jelen per legelején történt, majd társítja hozzá egy olyan nyilatkozatomat, amit a per későbbi szakaszában tettem. A családsegítő szolgálat valóban úgy érzékelte, hogy a gyermek többet tud a perről, mint amit az életkora indokolna. Erre fel is hívták a figyelmemet, hogy javítsak ezen. Ezt a figyelmeztetést én tudomásul is vettem, és csak azt osztottam meg a gyermekkel, ami őt közvetlenül érinti, tehát hogy mikor és milyen módon fog az alperessel találkozni. Az én nyilatkozatom ebben a körben soha nem volt ellentmondásos, hiszen a teljes eljárás során így
nyilatkoztam.

Views: 0