August 2023 - Meg kellene szakítani az apás kapcsolattartást.

Patai Krisztina és Wulz Rita ráckevei családsegítő vezetők szerint nyugodtan szidhatod a másik szülőt a gyerek jelenlétében, és nyugodtan degradálhatod, valamint állíthatod be veszélyesnek – azok nem lelki bántalmazások.

On Wed, Oct 12, 2022 at 6:12 PM elidegenito <@gmail.com> wrote:

a gyereked nem akar Budapestre menni. Ne hazudj olyat, hogy ellened nevelem, ö nem akar menni hozzád. De erröl majd a bíróság dönt.

Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor a különélő, válófélben lévő feleség tönkre akarja tenni közös gyermekük édesapját.

Jól ismerjük azokat az apákat, akik hasonló történetek áldozatai lettek. „Ha túléled is testileg, belül a lelkedben már véged van. Nincs emberi méltóságod, nincs szíved, önbecsülésed, nincs semmid.” –írja az egyik.

A sebek, amelyeket ezek a nők az apákon ütnek, – sajnos sok esetben gyógyíthatatlan. Megfosztják őket emberi méltóságuktól. Megalázzák őket, elrabolják az emberségüket, az önbecsülésüket és ők nem tehetnek semmit. Tűrniük kell, hogy az anya és a Hatalom mosogatórongyot csináljon belőlük.

Az esetek döntő részében jól tetten érhető két szindróma, a PAS és a DRMMS. Előbbi a Szülői Elidegenedés/Elidegenítés Szindróma (PAS), utóbbi a Válással összefüggő rosszindulatú anya szindróma (DRMMS)

A média rendre elkerüli annak a háborúnak a bemutatását, amelyet a nők egy sajátos csoportja visel tartásdíjat fizető, törvénytisztelő apák ellen. Ügyvédek, terapeuták nap mint nap szembesülnek olyan rémtörténetekkel, melyek szerint az anyák ezen sajátos csoportja kifejezetten gonosz, deviáns magatartást tanúsít ártatlan apák és ártatlan gyermekeik irányában.

A válófélben lévő férjeket komoly támadások érik, mely cselekmények messze meghaladják a gyermekek puszta manipulálását. Egyes anyák készek szándékosan áthágni a társadalmi törvényeket.

Végül vannak olyan anyák, akik – azzal a céllal, hogy elidegenítsék utódaikat az apjuktól – kitartóan rosszindulatú magatartást tanúsítanak még akkor is, amikor képtelennek bizonyulnak a sikeres elidegenítésre.

„A szülői elidegenítési tünet együtteshez tartozó cselekmény sérti a gyermek egészséges családi élethez fűződő alapjogát, megvalósítja a gyermek lelki bántalmazását, csakúgy, mint a szülői felügyeletből fakadó kötelezettségek megsértését.”

„Igazolni kell, hogy a szakértő szakmai vagy tudományos munkássága alapján jogosult arra, hogy a PAS tünet együttest vizsgálja.”

A sértett, bosszúszomjas anya kész a legrosszabbat is elhinni volt szerelméről, gyermeke édesapjáról és túldimenzionálja vagy félreérti a gyermek viselkedését vagy egy megjegyzését. Így azután szép lassan kreálódik egy történet, amelyet azután már csak a hatóság elé kell vinni.

A gyermek pedig kiszolgáltatott a vele élő szülőnek. Természetesen szereti, meg akar neki felelni, így azután szép engedelmesen elmondja, amit hallani akarnak tőle, az „elfogulatlan” pszichológusok pedig ezt sok esetben alátámasztják. A legkártékonyabb, a bíróságokon többnyire következmények nélkül maradó eset, amikor az anya quasi koalícióba vonja a gyermeket, azaz a másik szülővel kapcsolatos negatív érzelmeit nem képes függetleníteni a gyermek másik szülőhöz való viszonyulásától.

Mindezek mögött gyakran húzódik meg valamely személyiségbeli probléma, leggyakrabban személyiségzavar, amely több esetben feltáratlan marad, vagy pedig a bíróságot nem érdekli és a gyermeket az anyának ítéli akkor is, amikor még egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy ezzel tönkre teszik a gyermeket.

Dr. Tomasovszky László – PAS: SZÜLŐI ELIDEGENÍTÉSI Szindróma (Megjelent: Családi Jog XII. évfolyam, 1. számában, 2014. márciusában.)

A kislány kategórikusan kijelentette,- hogy semmiképpen nem szeretne apukájával kettesben maradni. Indokként’ azt jelölte meg, hogy a legutolsó alkalommal, amikor édesapjánál volt, az nagyon fucsán viselkedett, teljesen másképp mint régebben. Furcsa kérdéseket tett föl, és videózta. Öt nagyon zavarja a videózás, olyan is volt, hogy egyszerüen _csak mentek a villamoson, akkor is videózta, ez másokat is, öt is zavarja. Akkor érzi magát biztonságban, ha van velük még valaki, és külső pregramra kísérettel se szívesen menne.

a 8 eves valasza miutan meg lett kerdezve hogy tenyleg az o gondolata volt vagy valaki betanitotta e…

kislany: Hát, nem akarom ezt kitölteni, mert azért, mert ő nem tudom, hogy ebből akkor mi lesz.

Apa: egy valamit mondjál el. Te mondtad, vagy nem ?

kislany: Én mondtam

https://www.apakazigazsagert.org/cikk/a-fuggetlen-gondolkodo-jelensege-pas-4-resz

Klinikai szakpszichológusként én is azt gondolom, hogy miután az ember páciensek százait látja, képes megtapasztalni és beazonosítani a visszatérő viselkedésmintákat. Az ismétlődő mintákat és tüneteket látva egyfajta betekintést nyerhetünk arra vonatkozóan, hogy a páciens éppen mit él meg. Biztos vagyok benne, hogy ez az, amit Gardner is megtapasztalt az 1970-es években, majd hosszas megfigyeléseit összegezve először 1984-ben publikálta a szülői elidegenítésről szóló elméletét.

Azért említem meg ezeket, mert ennek a bejegyzésnek a tárgya a „független gondolkodó jelensége” nevű tünet, mely felett könnyen át lehet siklani, vagy legalábbis kevesebb jelentőséget tulajdonítani neki, mint amit megérdemel.

A független gondolkodó jelensége arra a viselkedésmintára utal, amikor az elidegenített gyermekek ragaszkodnak ahhoz, hogy a nem kedvelt szülő visszautasítása a saját önálló döntésük és nem a másik szülő hatására alakult ki. Nagyon gyakran előfordul, hogy a gyermek – gyakran minden előzmény nélkül – hozzáteszi, hogy senki sem kérte arra, hogy ezt mondja és minden visszautasítás önszántából jön.

Van jelentősége annak, hogy a gyermek minden előzmény nélkül jelenti ki ezeket, hiszen ezzel fedi fel azt, hogy egyfajta „feladatot” bíztak rá, vagyis azt „kell” mondania, hogy

1. a különélő szülő visszautasítása az ő saját, önálló gondolata
2. ez a gondolat nem a másik szülő befolyásolásának az eredménye.

Noha a fenti két mondat sok tekintetben átfedi egymást, a két különböző megfogalmazás összhangban van azzal a fajta „előre meneküléssel“, ami csak az elidegenített gyermekekre jellemző. A tünet arról árulkodik, hogy a gyermek arról kívánja meggyőzni a hallgatóságot – vagy nagyon gyakran a bíróság által kinevezett személyeket -, hogy jobb lenne, ha nem kellene találkoznia a korábban szeretett szülőjével.

Ez a fajta viselkedés – vagyis amikor a gyermek hajlamos előre kijelenteni, hogy elutasító viselkedése kizárólag saját elhatározásán alapul – normális válás során nem tapasztalható meg. Ha a szülők válnak és szülői elidegenítés nincs jelen, ez a jelenség elképzelhetetlen. Normális válás esetén a gyermekek minden elkövetnek, hogy az „ütközőzónából” kimaradjanak, sosem vesznek rész a szüleik konfliktusában. A független gondolkodó jelensége, mint tünet épp ennek ellenkezőjéről tanúskodik, ebből kifolyólag csendes jellemzője a szülői elidegenítésnek.

Azok a szakemberek, akik tudják miről szól a szülői elidegenítés, gyakran észreveszik az olyan önkéntes kijelentéseket, mint a „senki nem kért meg, hogy ezt mondjam” vagy „anyámnak/apámnak (vagyis az elidegenítő szülőnek) ehhez semmi köze nincsen”. Tehát teljesen természetellenes az, hogy egyetlen állításban az egyik szülő iránti szimpátiáját fejezi ki a gyermek, míg másikat szigorúan visszautasítja.