Védelembevétel

Felkészül Soroksár gyámügye.
A gyáliak az eddigi kommunikációjuk alapján valószinü profin fogják kezelni a történetet, és szerintem maximum egy órát adok az egész védelembevételi tárgyalásra, ha nem engedik a soroksáriakat a ködösítésbe és a „mindenki hibás” előadásba belemenni.

Mondjuk a gyáliak helyében most nem lennék. Szegények csak ütközőponttá váltak, és bármit is lépnek, egyre rosszabb helyzetbe kevernek mindenkit. Így akármit mondanak, valakit elkaszálnak, és valaki mellé akaratlanul is oda fognak állni.

Az egyetlen „megoldást”, ha megemlítik, valószínűleg el fogom magam röhögni, és visszavonom a profi elképzelést róluk, sajnos. Szóval itt már a fenyegetés nem fog működni.

Érdekes lesz, főleg az előadás meghallgatása után összevetni a két oldalt.

A szülői elidegenítés olyan helyzet, amikor az egyik szülő tudatosan vagy burkoltan a másik ellen hangolja a gyermeket. Ennek jelei:

a gyermek hirtelen félelmet, szorongást vagy elutasítást mutat a másik szülő felé, pedig korábban jó kapcsolat volt köztük;
érzelmileg visszahúzódik vagy ellenségessé válik;
átveszi az elidegenítő szülő negatív narratíváját, kritikáit.

Az elidegenítő szülő tipikusan:

folyamatosan negatívan beszél a másik szülőről,
veszélyesnek, alkalmatlannak vagy szeretetlennek állítja be,
érzelmi zavart és lojalitáskonfliktust okoz a gyermekben.

A film kiemeli, hogy ez érzelmi bántalmazás, amely hosszú távú károkat okozhat a gyermek önértékelésében és kapcsolataiban.

Az új gyámügyi kijelölés indoklását olvasva három dolog tűnik fel.
Egyrészt: mi járhatott az ügyintéző fejében, amikor ezt leírta?
Másrészt: összekeverte a gyejót a gyámügyel? 😀
Harmadrészt: vagy tényleg tud valamit, és a Ráckeve környéki tanárnőnek tényleg ennyiszer kell majd személyesen bejárnia a gyámügyre és a szönyeg szélére állnia a társadalmi normák miatt?

Összefoglaló

A szerző, David Schubert, saját történetén keresztül mutatja be, hogyan jelenhet meg a rejtett szülői elidegenítés egy mozaikcsaládban – anélkül, hogy bárki nyíltan, direkt módon a másik szülő ellen hangolná a gyereket.

1. Az elidegenítés legtöbbször nem hangos, hanem csendes

Nem nyílt szidalmazásról szól.
Hanem apró megjegyzésekről, hangulatokról, feszültségről, tekintetekről.
A gyerek ezt észrevétlenül „tanulja meg”.
A gyerek úgy érzi: ha az egyik szülőt szereti, a másikat megbántja → ezért inkább eltávolodik az egyiküktől.

2. A mozaikcsalád különösen veszélyes terep

Egy új partner (mostoha) könnyen érezheti úgy, hogy versenyben áll a másik, biológiai szülővel.
Ebből születhetnek a „finom” manipulációk:
– félmondatok,
– elszínezett hangulatok,
– bűntudatkeltés („akkor inkább vele akarsz lenni, mint velünk?”).
Ezek összeadódnak, és a gyerek elkezd távolodni a másik szülőtől.

3. David saját története

Gyerekkorában apjánál élt, aki később újraházasodott.
A mostohaanya soha nem mondott nyíltan rosszat az anyjáról, mégis:
- megváltozott a hangulat, amikor az anyja szóba került,
- apró gesztusok, elhallgatások is hatottak.
11–12 évesen már nem akart találkozni az anyjával, és egy alkalommal szó szerint elfutott előle az utcán.
Felnőttként is szégyelli ezt, és rájött: ezt a környezet hatására tette.
Szerencsés volt: 14 éves korára „felébredt”, és vissza tudott találni az anyjához.
De sok gyerek soha nem tud visszatalálni.

4. Mi történik valójában a gyerekben?

A gyerek:

nem áruló,
nem hálátlan,
nem „az ellenfél pártjára áll” –
hanem túlélni próbál egy érzelmi klímát, ahol az egyik szülő szeretete feszültséget okoz a másiknál.

Ez a fajta adaptáció:

védekező mechanizmus,
nem tudatos döntés,
nem a célzott szülő hibája.

5. Mit tehet a biológiai szülő?

A legfontosabbak:

Következetes jelenlét – még akkor is, ha a gyerek távolságtartó.
Nyugalom, stabilitás, nyitott ajtó – mert a gyerek visszatalál a biztonsághoz.
A gyerek emlékezni fog arra, ki volt ott mellette.

6. Mit tehet a mostoha?

Nem helyettesíteni kell a szülőt, hanem hidat építeni a gyerek és mindkét biológiai szülő között.
Ha a gyerek szabadon szerethet mindenkit, az erősíti a mostoha szerepét – nem gyengíti.