Month: July 2023

Hogyan tegyük tönkre egy gyermek személyiségét?

“Az örökösen ismételt, elidegenítő, másik felet degradáló, becsmérlő mondatok beépülnek a gyermeki tudatba.” (Király Eszter)

Ha a gyermek azzal szembesül, hogy az élet nem igazolja vissza a különélő szülőről kialakított és meggyőződéssé rögzült negatív képet, hogy a ledegradált különélő szülőnek stabil társadalmi kapcsolatai vannak, magán- és szakmai élete rendben van – ellentétben a gondozó szülővel, aki esetleg egy társadalmi holt térben létezik, és akár aszociálisnak is mondható, hiszen a gyermekein kívül senkije nincs (sem családja, sem pedig baráti köre, a munkahelyén a munkatársai meg ráadásul utálják is) -, az emberek döntő többsége más véleménnyel van róla, mint a gondozó szülő, és annak nyomán esetleg a gyermek maga is, akkor a gyermekben előbb-utóbb kialakul az a meggyőződés, személyiségvonás, hogy mindenki hülye, aki nem hajlandó elfogadni az ő kizárólagos és megfellebbezhetetlen véleményét/értékítéletét, mert csak ő egyedül helikopter. Ez alól a gyermekjólétis sem kivétel. Ha netalán tán normális próbál maradni a különélő szülő felé, akkor a – természetesen vallásos, hittanra járó- gyermektől megkapja, hogy “sötét, hajbokoló, ugyanolyan szar alak, mint a különélő szülő”, aki csak manipulálja őt! Az ilyen gyermeknek borzasztó nehéz lesz egészséges társadalmi kapcsolatokat kiakakítani, mert az otthonról hozott gondozó szülői minta szerint az emberek érte vannak, neki mindent lehet állítani, érzéketlen és tapintatlan módon mindenkinek megmondhatja a tutit, a másik embernek pedig azt szó nélkül el kell tűrni, mert különben megszakítja vele a kapcsolatot; eldobja, mint valami elhasznált mosogatórongyot.

A magyar gyermekgyűlöleti rendszer azzal vét a legtöbbet a gyermek ellen, hogy ráerősít erre a(z esetenként önmagát bazi nagy kereszténynek tartó, és konzervatív-keresztény erkölcsi értékrend szerint élő) gondozó szülői magatartásra, azt teljes mellszélességgel támogatja. Miért? Mert ez számára a legkényelmesebb megoldás, hiszen a gyermek semennyire sem érdekli. Számos, a rendszerben dolgozó – a normál munkaerőpiacra teljesen alkalmatlan (pl. volt pedagógus) – erkölcsi, emberi és szakmai selejt azonosul a gondozó szülővel, nem kíván vele konfrontálódni, inkább a különélő szülőt igyekszik ellehetetleníteni, lejáratni. Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy az önmagát mártírnak képzelő és beállító gondozó szülő nyomathatja a szöveget, ahogy a csövön kifér, sőt a gyermek is mindennek elmondhatja a különélő szülőt, semmi nem éri el a gyermekjólétis “szakember” ingerküszöbét. Viszont, ha a különélő szülő bármiféle ellenvetést is tedd, akkor már érzelmileg megterheli a gyermeket. A gyermekjólétis szerint tehát a parentifikált gyermek személyiségfejlődését leginkább az szolgálja, ha szabadon, következmények és ellenvetés nélkül előadhatja mindazt a mocskot, amit a gondozó szülőtől elsajátított.

Lehet azonban egy másik motiváció is. A gyermekjólétis – aki esetleg maga is egyedül neveli a gyermekét – mindent megtesz azért, hogy a különélő szülő semmi olyat ne tudjon biztosítani a gyermekének, amitől az jobb helyzetbe kerülne, több lehetősége lenne, mint amit ő képes nyújtani a sajátjának. Nehogy már a gyermekjóléti szolgálat által alapellátásban úgymond “segített”, vagy védelembe vett “kölyöknek” (ahogy az egyik budai gyermekjólétis fogalmazott) jobb legyen, mint az övének. Ezért inkább az elidegenítést/ellennevelést támogatják, még akkor is, ha a gondviselő szülő ezzel anyagi nehézségekbe sodorja a gyermekét, és azt a nélkülözésnek teszi ki. Ezzel viszont a saját mártír szerepét erősítheti és mantrázhatja, illetve mindenért a másik szülőt hibáztathatja. Az persze eszébe sem jut, hogy a lassan felnőtté váló gyermek mellett pl. a részmunkaidő helyett teljes állásban is dolgozhatna. Annál is inkább nem jut eszébe, mivel a gyermekbe azt a meggyőződést nevelte bele, hogy ő már így is rengeteget dolgozik, és nekik a dolgok járnak az életben; azokért semmit nem kell tenni, mások kötelessége azt nekik biztosítani – viselkedéstől/magatartástól függetlenül. Aki egyáltalán segít, az vegye megtiszteltetésnek! Egy ilyen esetben az idegorvosi segítségre szoruló gyermekjólétis, aki foggal-körömmel harcol a védelembe vétel ellen, sőt – ha kell – jelenetet is rendez a gyámhivatali tárgyaláson, mit ír bele a cselekvési tervbe? Hát ezt: gondozó szülő “együttműködik az önkormányzati támogatások kérelmének összeállításában. Anyagi nehézségeit jelzi a családsegítő felé.” Számára a kapcsolattartási problémák nem léteznek, azokkal nem is kíván foglalkozni. Álláspontja szerint, amennyiben a különélő szülő alattvaló bégető birka jobbágyként viselkedne, ahelyett, hogy jogaiért eljárásokat indítana, akkor a gondozó szülő nyugodtan és zavartalanul élhetne. Azért dolgozik tehát, hogy a különélő szülőt kiiktassa a gyermek életéből, és megteremtse azt a helyzetet, hogy a gondozó szülő “biztonságos, nyugodt, stabil életkörülményeket tudjon teremteni” – segélyekből és a különélő szülő nélkül. Hiszen a gondozó szülő sokszor leírta, hogy a család ő és a gyermek!

Akinek nem inge, természetesen ne vegye magára, zsigeri indulatkitörése előtt sétáljon egyet, de akinek viszont az inge, az nagyon gyorsan öltözzön fel (Hofi Géza után szabadon).