Szülői elidegenítés a gyakorlatban – valós eset, amit a bíróság már nem hagyhat figyelmen kívül

• A szülői elidegenítés valós és pusztító, mind a szülőkre, mind a gyerekekre nézve, és generációkon átívelő károkat okoz.

• A családjogi bíróságok nem pszichológiai igazságot keresnek, hanem eljárást követnek. Ami nincs törvényben, statútumban vagy a DSM-ben egyértelműen nevesítve, azt nem kezelik „tényként”.

• A „parental alienation” mint fogalom (és a „narcisztikus bántalmazás”) nem működik közvetlenül a bíróságon. Nem a címkéket, hanem konkrét, bizonyítható magatartásmintákat és jogsértéseket kell bemutatni a bíróság nyelvén.

• Két csapda működik egyszerre:

  1. Jogi csapda: a szülő rossz „nyelven” érvel, ezért a bíróság elutasítja.

  2. Pszichológiai csapda: a szülő traumatizált, védekező, dühös – ez rosszul hat a harmadik felek (GAL, szakértők) előtt.

• A gyerekek nem „oldalt választanak”: túlélési stratégiát alkalmaznak. A félelem felülírja a kötődést; a hallgatás nem beleegyezés, hanem megküzdés.

• Az elidegenítés hatása nem azonnal látszik. Jó jegyek és „jó működés” elfedheti a kárt, amely később jelenik meg (kapcsolati zavarok, identitásproblémák, depresszió, addikciók).

• A gyors beavatkozás kulcsfontosságú: még a rossz kompromisszum (pl. felügyelt kapcsolattartás) is jobb lehet, mint a teljes megszakítás.

• A sikerhez a rendszerben kell dolgozni:

  • szoros, részletes szülői terv (minden kiskapu ellen),

  • mintázatok dokumentálása (nem címkézés),

  • bíróság által kinevezett harmadik felek (GAL, szakértők, reunifikációs terapeuta) tudatos bevonása,

  • érzelmi fegyelem és következetesség.

• A „áldozat-narratíva” megbénít. A győzelemhez tanulás, alázat, kitartás és stratégia kell – még ha a rendszer igazságtalan is.

• A sorozat további részei konkrét jogi stratégiákat ígérnek: hogyan érveljünk hatékonyan, hogyan előzzük meg az elidegenítés kiskapuit a tervekben, és hogyan érvényesítsük a végzéseket.

Views: 0