„Arról sem kérdezte soha meg, hogy melyik szülővel szeretne élni, ha pedig a gyermek a véleményét mégis meg kell tudnia, akkor az alperes úgy tekinti, hogy a gyermek ellennevelt és nem a saját véleményét mondja el.”

Views: 4

Baraczkai Krisztina

A gyermek a fel- és alperes szinte kibékíthetetlen ellenségeskedése ellenére mindkét szülőhöz érzelmileg kötődik. Az apa ellen az a kifogás, hogy folyamatosan videózza és fényképezi, majd mindezt közzéteszi a médiában.

Nos, kedves hölgyem, kérem, mutassa meg a videókat.

És ugye tudja, hogy ezzel elismerte, hogy a gyermek felkészítése egyáltalán nem kell? És ugye tudja, hogy mivel leadta a számlát, amelyben irattanulmányozásra leírt rengeteg órát, és a találkozásunkkor elmondta, hogy tud mindent… Nos, így sikerült egy hamis explorációt készíteni tudatosan, és ezt még le is írja.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy több tízezres fényképalbumot is beadtam.

Gondolkozzunk már egy kicsit…

Igen, egy ellennevelt gyereket… hát tényleg elég nehéz felkészíteni.
Értem, hogy sokan ezt elfogadják, de itt megint kijön, hogy nem olvasta az anyagot, mert akkor tudná, hogy ezzel csak magát hozza kellemetlen helyzetbe…
El kellett volna olvasni az anyagot, és nem csak erőből, megszokásból irogatni…

Views: 3

A lojalitáskonfliktus jelensége nem mindig egyértelműen felismerhető. Egy szakembernek éppen ezért fontos rendszerszemléletben dolgoznia, ránézni a családi dinamika teljes egészére. A lojalitáskonfliktus a gyermekben jelentkezik, de a jelenséget a családtagok, szülők közötti interakció váltja ki. Deliága Éva előadásában két nagyon fontos tünetet emel ki, amely egy válási helyzetben lojalitáskonfliktusra utalhat a gyermeknél.

Az egyik legfontosabb jel, amikor a gyermek a szülő előtt bezár, „zsilipel”. A zsilipelés egyfajta védelem. A gyermek nem mutatja ki a szülő előtt a másik szülő iránt érzett szeretetét, nem mesél a vele átélt kellemes élményeiről, eseményekről. Általában az ilyen viselkedésnek van előtörténete. Feltehetően korábban a szülő ezeket rosszul fogadta, negatív kritikával illette, vagy neheztelt. Ilyen esetben, ha a gyermek nem talál megértésre és szerető visszajelzésre a szülőtől, hamar elcsendesedik és bezár. Ezzel óvja önmagát és védelmezi a másik szülőt.

Views: 4

Csányi Beatrix és Baraczkai Krisztina: a hazudozás társadalmi normává emelése a bíróságon?

Csányi és Baraczkai bukása

Adva van a társadalmi normák élharcosa és annak támogatója, aki mindenben egyetért anyukával, bármit is mond…

Nos, anyuka azt írta, hogy a szakértő hazudott – két esetben is –, majd apa is azt állítja, hogy a szakértő hazudott.

Vajon Csányi mit fog lépni? Kitalálja, hogy a társadalmi normákba beletartozik a hazudozás egy orvos nevében? Belefér, hogy egy orvos hazudjon a bíróságnak? Mert most, ha elkezd hátrálni anyukától, és nem mer nekimenni a szakértőnek, az gáz – mert megy ki a netre. És azt biztos, hogy a társai és a főnöke sem fogják megköszönni neki.

Szerintem fogja magát, és nyugodtan lépjen ki az ügyünkből, és vigye magával Baraczkait is – mert Baraczkai már így is hazudott, és ezt mindenki tudja, csak mindenki lapít…

Biztos így kell ezt csinálni?

Legyen a hazudozás társadalmi norma, amit támogat a bíróság aláírásával?

Views: 4