Views: 0
Szigetszentmiklós és ráckeve bukása

Views: 0
Views: 1
Közben ügye a ráckeve környéki tanárnő a gyermek igazgatójával megbeszélte, hogy hát tegyük már ki az apát a Kréta bizonyos részeiről…
Miután egyértelmű lett, hogy az igazgatónak nem igazán magától jutott eszébe ez a lépés, a második igazgatóval történt levélváltás után – szokás szerint – eszkaláltam az ügyet.
Szépen, csendben visszarakta a jogot, miután rászóltak fentről…
És most akkor személyesen megbeszéljük a ráckeve környéki tanárnő igazgatójával is, hogy nézzen már körbe a saját iskolájában is, hátha onnan jött ez a „kreatív” elképzelés.
Szerintem ez már tényleg az alja…
Views: 0
Az alperes beadványában addig is elmegy, hogy konkrétan leírj a azt, hogy álláspontja szerint hogyan szólna egy szakértői vélemény, amely a gyermek érdekeit szem előtt tartva elfogulatlan lenne. Ilyen szakértői vélemény a perben nem született, és azért nem, mert az alperes által folyamatosan ellenem felhozott lelki bántalmazás, és elidegenítés nem valósul meg.
A 3. oldalon újabb valótlan állítás az, hogy alperes szerint azt nyilatkozta a felperes, hogy atársadalmi normának tekintett ellennevelés és elidegenítés azóta is természetes jelenléttel bír A gyermek életében.” A ,,társadalmi norma”, ,,ellennevelés”, ,,elidegenítés” szavak mind az alperes sajátjai. Alperes úgy gondolja, ha egyfolytában ezeket a jelzőket akasztja felperesre, akkor előbb-utóbb valaki elhiszi neki, vagyis sikeres lesz alperes manipulációja. A gyermek nem tudja a válás részleteit, nincs ellennevelve, elidegenítve. A gyermekben emiatt sokkal pozitívabb kép van az alperesről, mint amilyen az alperes a valóságban.
A gyermek nem tudja például azt sem, hogy az alperes a csunyaválás megnevezésű blogot vezeti, amiben le kívánja járatni a gyermeket, a felperest, a családsegítőt, és a bíróságot. Megjegyzem, hogy a gyermek ezzel előbb utóbb mindenképpen szembesülni fog, hiszen ezeket a nagy nyilvánosság elé tárja az alperes, ahelyett hogy a gyermeke személyiségi jogait védené, ahogy az egy felelős szülőtől elvárható lenne. A gyermek a perről semmilyen információval nem rendelkezik, csupán azon adatokkal, melyek őt közvetlenül érintik a kapcsolattartás vonatkozásában.
Views: 3
Views: 0
És mehet is
Lelkileg, érzelmileg a felperes édesanyánál kiegyensúlyozott a gyermek. a gyermeknél akkor volt tapasztalható érzelmi zavar, amikor 2022 őszén az elvitellel is járó 5 apás hétvége is zajlott. Felperes mindig a gyermek szükségleteit helyezi a sajátja elé és a jövőben is így teszi. Az alperes apa saját döntése következtében szakította meg a kapcsolattartást a lányával. 2022. október közepe-december közepe között az édesapa elvihette a gyermeket kéthetente budapesti hétvégékre.
Majd 2022. december 30-tól felügyelet mellett láthatta Ráckevén. Az utolsó ilyen felügyelt kapcsolattartás 2023. augusztus 2-án volt. Alperes ezeken az alkalmakon sorozatosan megsértette a házirendet, emiatt 2023. december 31-ig az elsőfokú bíróság szüneteltette a kapcsolattartást. 2024. január l-től alperes nem jelent meg a ráckevei kapcsolattartásokon, pedig 2023 karácsonyán említette a gyermekének, hogy hamarosan találkozni fognak. A 2024. szeptember 10-i elsőfokú ítélet után sem tartja a kapcsolattartási alkalmakat, például keddenként 18-19 óra között nem keresi telefonon gyermekét. A gyermek többször hívta telefonon ebben az időszakban az édesapját, de egyszer sem fogadta az apa a hívását. Ilyen keddi napra esett alperes születésnapja, illetve december 25-e, karácsony napja, de akkor sem vette fel alperes a gyermek telefonhívását. Alperes a saját döntése miatt nem tart kapcsolatot gyermekével 2024. január 1. óta, azaz tizennégy hónapja, nem tartva be a korábbi bírói végzést, ítéletet. Alperes saját magát idegeníti el a gyermekétől.
Views: 1
erdemes.
Views: 0
Views: 0
tovább….
Az alperesi magatartását híven tükrözi, hogy elővesz egy olyan eseményt, ami a jelen per legelején történt, majd társítja hozzá egy olyan nyilatkozatomat, amit a per későbbi szakaszában tettem. A családsegítő szolgálat valóban úgy érzékelte, hogy a gyermek többet tud a perről, mint amit az életkora indokolna. Erre fel is hívták a figyelmemet, hogy javítsak ezen. Ezt a figyelmeztetést én tudomásul is vettem, és csak azt osztottam meg a gyermekkel, ami őt közvetlenül érinti, tehát hogy mikor és milyen módon fog az alperessel találkozni. Az én nyilatkozatom ebben a körben soha nem volt ellentmondásos, hiszen a teljes eljárás során így nyilatkoztam.
Nem valós azon állítás, miszerint én folyamatosan túlzottan bevontam volna a gyermeket a közöttünk folyt jogi eljárásba. A gyermeknek kizárólag azt mondom el a jelen elj árás kapcsán,
ami az életkorának megfelelő, és őt közvetlenül érinti, tehát hogy mikor és miként találkozhat az alperessel. A gyermek a mai napig hiányolja az alperest, ami pontosan azt igazolja, hogy a gyermeket nem nevelem az alperes ellen, hanem alperes az, aki a gyermeket oly módon traumatizálja, aminek eredményeként 2023 augusztusa óta a kapcsolattartás nem tud megvalósulni.
Views: 0