Szülői elidegenítés: 20 év után derült ki az igazság

  • Apa és lánya teljesen másképp élte meg ugyanazt a kb. 20 éves időszakot. Az apa azt hitte, a lánya egyszerűen nem kedveli, kamaszodik, vagy már nem akar vele időt tölteni. A lánya viszont teljesen meg volt győződve arról, hogy az apja nem szereti, nem törődik vele, nárcisztikus, önző és „szörnyű ember”.
  • Az ellennevelés már jóval a válás előtt elkezdődött a lánya emlékei szerint. Kb. 7 évesen egy apa–lánya rendezvény után az anya azt sugallta neki, hogy az apa talán nem is miatta jár ezekre a programokra, hanem azért, hogy a többi apával találkozzon. A lány ezt tekinti annak az első „magnak”, amely elültette benne a kételyt: mi van, ha apa valójában nem törődik velem?
  • A gyermek nem érzékelte, hogy befolyásolják. Azt mondja, még 9 évesen is 100%-ig saját gondolatainak és döntéseinek hitte mindazt, amit az apjáról gondolt. 28 éves koráig egyszer sem merült fel benne, hogy manipulálhatták.
  • Ez az egyik legerősebb állítás a videóban: attól, hogy a gyermek határozottan állít valamit, még ő maga is teljesen meg lehet győződve arról, hogy az saját véleménye. A lány szerint a félelme, haragja és fájdalma is teljesen valós volt, miközben az alapjául szolgáló kép az apjáról hamis volt.
  • Az apa próbálta „kijavítani” a gyermek kifogásait. Ha a lánya azt mondta, azért nem akar menni, mert az apa úgyis a fiútestvérek programját választja, akkor következő alkalommal direkt olyan programot szervezett, amit a lánya szeretett volna. A gyermek azonban akkor sem ment.
  • Az apa szeretetteljes próbálkozásait is át lehetett értelmezni negatívan. A lánya azt mondja, azt tanulta meg, hogy amikor az apa keresi, programot szervez, kedves vele vagy ajándékoz, az valójában manipuláció és színjáték, amellyel az apa mások előtt akar jó színben feltűnni. Így gyakorlatilag még a szeretet bizonyítéka is a negatív történetet erősítette.
  • Jó példa erre a közös Chapel Hill-i kirándulás. A lánya ma szinte minden részletére emlékszik, és valójában jól érezte magát, de közben időnként „észbe kapott”, hogy neki nem szabadna boldognak lennie az apjával.
  • Az apa ugyanezt kívülről is észlelte: néha látta a lányt mosolyogni, nevetni, jól érezni magát, majd azt, hogy hirtelen visszavált, mintha rájönne, hogy ezt nem lenne szabad.
  • Az apa szerint több együtt töltött idő segíthetett volna. Úgy gondolja, ha több normális, hétköznapi időt tölthetett volna a lányával, a gyermek hamarabb felismerhette volna, hogy az apa nem az a „szörnyeteg”, akinek lefestették.
  • Az apa időnként majdnem feladta, mert dühös, csalódott és tehetetlen volt. Mégis arra jutott, hogy folyamatosan próbálkoznia kell, mert ha abbahagyja, azzal látszólag bizonyítja a gyermek számára: „Látod, tényleg nem törődik veled.”
  • A lány utólag ugyanezt tartja az egyik legfontosabbnak. Azt mondja, ha az apa abbahagyta volna a kapcsolatkeresést, valószínűleg ma sem lenne kapcsolatuk. Az apa sok száz, akkor eredménytelennek tűnő próbálkozása utólag a kapcsolat helyreállításának alapjává vált.
  • Az apa ezért más elidegenített szülőknek azt mondja: ne hagyják abba a próbálkozást. Ha nincs telefon vagy üzenet, akkor levél; valamilyen módon a gyermek számára folyamatosan érzékelhetővé kell tenni, hogy a szülő továbbra is szereti és törődik vele.
  • A fordulatot nem közvetlenül az hozta el, hogy a lány felismerte: „apa jó ember”. Először az anyjáról alkotott képe kezdett meginogni: hazugságokat, titkokat és más árulásokat érzékelt, és ebből merült fel benne először, hogy talán az apjáról kapott információk sem igazak.
  • Ezután találkozott az apjával egy parkban. Még ekkor is félt tőle, de az igazság megismerésének igénye erősebb lett a félelménél és a büszkeségénél.
  • A parkban elmondta az apjának, hogy mit hitt róla. Az apa reakciója döbbenet volt, mert fogalma sem volt arról, milyen súlyos kép alakult ki róla a gyermekben. A lány számára éppen ez az őszinte megdöbbenés lett fontos bizonyíték.
  • A lány szerint gyermekkorában soha nem reménykedett abban, hogy egyszer jó lesz a kapcsolata az apjával. Ezzel szemben az apa körülbelül 15 éven keresztül reménykedett ebben.
  • A videó végén a lány gyermekkori önmagáról lényegében azt mondja: dühös volt az apjára, eltaszította, de közben nem akarta, hogy az apa feladja. Megköszöni neki, hogy továbbra is hívta és programokra invitálta.

A videó talán legfontosabb üzenete: a gyermek elutasítása kívülről úgy nézhet ki, mint egy határozott, önálló döntés, miközben a videóban szereplő lány saját beszámolója szerint ő 100%-ig sajátjának élte meg a hamis meggyőződéseit, és csak felnőttként ismerte fel, hogyan alakultak ki.

Views: 0

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *