Ma elbeszélgettem egy budapesti gyámügyessel.
Nos.
Ha akár egyetlen mondatot is mondok abból, amit az anyuka a társadalmi normának tart már több mint 2 éve, azonnal megszakítják a kapcsolatot… És ügye a gyámügy újra elolvassa a peranyagot, majd ha akarja, akkor újra kirendel egy igazságügyist…
Itt jön a probléma, hiszen igazságügyis igazságügyisnek nem vája ki a szemét. Így bármennyire is erősködik a gyámügy, azt fogja visszakapni, hogy „nem látják a problémát.”
Tehát kialakul az, hogy se az anyuka, se az apa, se a három szakértő nem fogja érteni a problémájukat.
Majd ugye lehet fellebbezni, ahol újra csak szembefutnuk mindenkivel, és nem fogják érteni a problémát. És döntenek valahogy, amit már nehéz lesz az alattuk lévő gyámügynél felülírni.
De persze lehet az is, hogy kifogunk egy magára adó pszichológust, és nekimegy az egésznek. Akkor ki kell emelni a gyermeket az anyukától. Ez pedig már olyan lényeges körülményváltozás, ami miatt kell indítani újra a pert…
Hála istennek, az anyuka 2025-ben is világosan elmondta, a biroságon, hogy szerinte nem volt ellennevelés, és hogy betartotta a társadalmi normákat igy ha csak egy kicsit is lemerik irni, hogy dede márpedig a gyermekbantalmazást anyuka csinalja és az ő elmondása alapján már több mint 2 éve a társadalmi normák égisze alatt…
nem én leszek aki felügyeltbe megy…
És ügye, ha nem mondják ki, hogy a peranyag valójában egy szép ellennevelés, akkor ott tartanak, hogy engedniük kell, hogy én is a társadalmi normákat gyakoroljam – amit meg a gyejo nem fog engedni. Mert hát maximum egy vak és süket, néma gyejos lehetne, aki kibírná a társadalmi normákat…
De persze még az is kimehetne a netre, hogy a gyejo és a gyámhivatal is támogatja a gyermekbántalmazást – ami az anyuka szerint a társadalmi norma…
Érdekes beszélgetés lesz…
Views: 0