A levél, ami lebuktatta az elidegenítést: hogyan omlott össze a ráckevei narratíva

Tanulj.

Ez az a dokumentum, amit említettem: ezzel kezdték, és ezt meg kell őrizned, mert így szépen láthatod, mi történik. Egyszerre azt is látod, hogy milyen könnyen lesz valakiből egy hazudozó, bosszú által vezérelt ráckeve környéki tanárnő, aki az elidegenítést használja, ha nem az van, amit ő és a családja akar.

Gondold el, hogyan lehet innen, pár pillanat alatt eljutni odáig, hogy kimondja: meg kell szakítani a kapcsolatot a gyermekkel, ez lenne a megoldás.

És ugye ez az, ami után már csak röhögve ott hagyod, és végigviszed vele az egészet — addig viszed, amíg a rengeteg hazugsága padlót nem fog. Mert ebben a levélben maga írta le, hogy a világon semmi probléma nem volt velem, a gyermeket eltiltani sem akarta, mert okot sem tudott rá mondani… majd egy váratlan fordulattal valami teljesen más lett belőle. 😀

És pontosan ez az a levél, ami az egész családját és lényegében az egész perüket bukásba viszi. Ez bizonyítja be, hogy a ráckeve környéki tanárnőnek egyetlen igaz szava sem volt a bíróságon.

Csak nézel, és egyértelműen látszik az is, hogy elképzelése sincs arról, kivel volt együtt majdnem tíz évig — annyira nem érdekelte, hogy még azt sem tudta felfogni, hogy ez nem egy „mentes” történet lesz.

Tanulj belőle, mert ahogy mondtam: ha elsőre kapsz egy ilyen „őszinte” levelet, akkor dőlj hátra, és élvezd a műsort, mert lesz folytatás. Alig három hónap alatt úgy mosta át a gyermek fejét, és annyi ellentmondó, nyíltan beismert hazugsággal élt, hogy iskolapéldája lett az elidegenítésnek, ellennevelésnek.

Most már látható, hogy sajnos komoly bajok vannak a fejében — és az is látszik, hogy mindenben igazam volt.

És képzeld el, hogy két igazságügyi szakértő  Gyalog Beáta, és Baraczkai Krisztina, 600 ezer forintért úgy hazudott egy jót, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mert már megszokták.
Beletettek mindent: lelki bántalmazást, veszélyeztetést, alkalmatlanságot, amit csak lehetett.

És a ráckevei családsegítő is mindent bevetett, mert ők sem tudták, hogy ez a levél létezik. 😀

Így már teljesen szépen látszik az egész:
mindenki reflexből, megszokásból áll az anya oldalára, és tolják a megszokott, sablonos narratívát.
Fel sem ismerik a jeleket, észre sem veszik, hogy saját maguk mondanak ellent az iratoknak — mert nem szoktak hozzászokni ahhoz, hogy valaki minden bizonyítékot megőriz és visszakeres.

 

Views: 0

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *