Ellennevelés: két igazságügyi szakértő szemben a gyermekjóléti szolgálatokkal

Úgy néz ki, hogy Gyalog Beátának és Baraczkai Krisztinának személyesen kell majd megvédenie, hogy az ellennevelés miért tekinthető követendő példának, és ezt két gyermekjóléti szolgálat képviselőinek szemébe is el kell mondaniuk.

Nem lennék egyik fél helyében sem.

Eddig ugyanis úgy néz ki, hogy a két gyermekjóléti szolgálat szakmailag jóval egyértelműbben látja a helyzetet, mint ez a két szakértő együttvéve: ők legalább nem támogatják a gyermek lelki bántalmazását mint ahogy a két szakértő

Views: 1

Ellennevelés és szülői felügyelet – Bírósági ítélet

Budai Központi Kerületi Bíróság
15. oldal
ellennevelés megállapítása szakértői kompetencia, az exploráció, a pszichológiai vizsgálatok eredményeinek bizonyos mutatói alapján.
[77] Dr. Szegedyné dr. Baraczka Krisztina a kiegészítő ideg-elmeorvosi szakértői véleményében a peres felek nevelési képessége vonatkozásában az alapszakvéleményben leírtakat fenntartotta.
[78] A felperes módosított keresetében a házasság felbontása mellett a gyermek szülői felügyeleti jogának gyakorlására magát kéri feljogosítani, az alperes kapcsolattartási jogának szabályozása mellett. Az életközösség időtartamát a házasságkötéstől 2022. augusztus 3. napjáig állítja. A kapcsolattartás vonatkozásában a Fővárosi Törvényszék által meghatározott felügyelt kapcsolattartási rendet kéri elrendelni. Az alperest 2022. augusztus 3. napjától kezdődően minden hónap 10. napjáig előre esedékesen havi 50.000,-forint gyermektartásdíj megfizetésére kéri kötelezni. Élni kíván az indexálás lehetőségével, első alkalommal 2024. január 1-jén, ezt meghaladóan minden év január 1-jén. Perköltségi iránti igénye is van az alperessel szemben.
[79] Az alperes ellenkérelmében a házasság felbontását nem ellenzi, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kéri. Az életközösség időtartamát a felperessel egyezően állítja. Amennyiben a bíróság a gyermek felett a szülői felügyelet gyakorlására a felperest jogosítaná fel, akkor a kiskorú gyermek és az alperes kapcsolattartását az alábbiak szerint kéri szabályozni: A folyamatos kapcsolattartás körében minden páratlan héten pénteken 17.00 órától vasárnap 19.00 óráig, valamint minden héten kedden és csütörtökön 17.00 órától 19.00 óráig legyen jogosult az alperes a kapcsolattartásra akként, hogy jogosult a gyermeket a gyermek mindenkori lakóhelyéről elvinni és köteles őt oda visszavinni. Az átadás helye a gyermek mindenkori lakóhelyének a kapuja. A kapcsolattartás elmaradásáról a felek legalább 24 órával korábban értesíteni kötelesek egymást. Az átadás helye a gyermek mindenkori lakóhelyének a kapuja.
Az időszakos kapcsolattartás körében az alperes Húsvét, Pünkösd és Karácsony első napján 9.00 órakor jogosult a gyermeket elvinni a gyermek mindenkori lakóhelyéről és köteles őt ugyanaznap 19.00 órakor oda visszavinni. Az átadás helye a gyermek mindenkori lakóhelyének a kapuja.
Az őszi, téli és tavaszi szünet utolsó három napját jogosult az alperes a gyermekkel tölteni, a szünet első napjának 9.00 órájától a szünet utolsó napjának 19.00 órájáig, azzal, hogy a kapcsolattartás kezdő időpontjában jogosult a gyermeket a gyermek mindenkori lakóhelyéről elhozni és a kapcsolattartás záró időpontjában köteles őt oda visszavinni. Az átadás helye a gyermek mindenkori lakóhelyének a kapuja.
A nyári időszakos kapcsolattartás körében 4 hetet jogosult az alperes a gyermekkel tölteni, amelynek pontos időpontjáról minden év május 31. napjáig megegyezünk. Megegyezés hiányában június 16-23. napja, július 1-7. napja, július 25-31. napja, augusztus 15-22. napja között, a kezdő nap 9.00 órájától, az utolsó nap 19.00 órájáig jogosult az alperes a gyermekkel a kapcsolatos tartani, azzal, hogy a kapcsolattartás kezdő időpontjában az alperes a gyermeket a gyermek mindenkori lakóhelyén jogosult átvenni és a kapcsolattartás záró időpontjában a gyermeket a mindenkori lakóhelyére köteles visszavinni. Az átadás helye a gyermek mindenkori lakóhelyének a kapuja.
A távoktatás ideje alatti kapcsolattartás körében jogosult az alperes körében minden páratlan héten pénteken az iskolai kötelező órák után, de legkésőbb 17.00 órától vasárnap 17.00 óráig legyen jogosult alperes a kapcsolattartásra akként, hogy jogosult, a kötelező órák után, de legkésőbb 17.00 órakor átvenni a gyermeket a gyermek mindenkori lakóhelyén, és köteles őt oda visszavinni. Az átadás helye a gyermek mindenkori lakóhelyének a kapuja.
Az elektronikus kapcsolattartásra az alperes jogosult minden hétfőn, kedden és csütörtökön 17.00 és 19.00 óra között 1 órát telefonon vagy egyéb elektronikai eszközön a kapcsolatot tartani a gyermekkel.
[80] 2023. május 1. napjától minden hónap 10. napjáig havi 10.000.-Ft gyermektartásdíj megfizetését vállalja.

 

Views: 1

Szülői elidegenítés: 60 figyelmeztető jel és megoldás – Dr. Lynn Steinberg

Dr. Lynn Steinberg – A szülői elidegenítés figyelmeztető jelei és a lehetséges megoldások

A Parental Alienation: The Warning Signs and What to Do című, körülbelül 90 perces beszélgetés összefoglalása, a feltöltött angol felirat alapján.

1. Mi a szülői elidegenítés?

  1. Dr. Lynn Steinberg szerint szülői elidegenítésről akkor beszélhetünk, amikor az egyik szülő a másik ellen hangolja a gyermeket, és ezzel rombolja a korábban meglévő kapcsolatukat.

  2. A folyamat mögött gyakran bosszú, harag vagy a másik szülő feletti kontroll igénye áll.

  3. Az elidegenítő szülő sokszor azt állítja, hogy a gyermeket védi, miközben valójában elzárja őt a másik szülőtől.

  4. A szakértő hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni a valós bántalmazás miatt indokolt elutasítás és az indokolatlanul kialakított szülőelutasítás között.

  5. Egy rossz házastárs nem feltétlenül rossz szülő. A párkapcsolati konfliktusokat nem szabad automatikusan a szülő-gyermek kapcsolatra átvinni.

2. Az elidegenítés figyelmeztető jelei

  1. A gyermek indokolatlanul elutasítja az egyik szülőt, akivel korábban szeretetteljes kapcsolata volt.

  2. A gyermek a vele élő szülő állításait ismétli, sokszor saját konkrét élmény nélkül.

  3. A gyermek azt állítja, hogy fél a másik szülőtől, de nem feltétlenül tud személyesen átélt eseményeket megnevezni.

  4. Az egyik szülő a másikat veszélyesnek, alkalmatlannak vagy szeretetre képtelennek állítja be.

  5. A gyermek aktívan részt vehet a másik szülő lejáratásában, megszégyenítésében vagy elutasításában.

  6. A kapcsolattartásokat betegségre, szorongásra vagy más kifogásokra hivatkozva akadályozhatják.

  7. Az elidegenítő szülő az iskolát, egészségügyi intézményeket és más szereplőket is bevonhatja a másik szülő kizárásába.

  8. A gyermek egyre szélsőségesebb negatív véleményt alakíthat ki az elutasított szülőről.

3. A gyermek akarata és a befolyásolás

  1. A gyermek kijelentése, hogy nem akar találkozni az egyik szülőjével, önmagában nem bizonyítja, hogy a kapcsolat káros számára.

  2. A gyermek érzelmileg és anyagilag függ attól a szülőtől, akivel együtt él.

  3. Emiatt átveheti annak álláspontját, hogy megőrizze a biztonságát és a vele élő szülő jóindulatát.

  4. A gyermek idővel saját meggyőződéseként élheti meg a tőle átvett történetet.

  5. A gyermek akár úgy is hiheti, hogy saját döntéséből utasítja el a szülőjét, hogy közben jelentős befolyásolás alatt áll.

  6. A beszélgetés szerint az ilyen elutasítás nem feltétlenül a gyermek valódi, befolyástól mentes érzelmeit tükrözi.

4. Az elidegenítés következményei a gyermekre

  1. Steinberg szerint az elidegenítés súlyosan károsíthatja a gyermek önértékelését és identitását.

  2. Ha a gyermek rendszeresen azt hallja, hogy az egyik szülője rossz ember, ezt részben önmagára is vonatkoztathatja.

  3. Felnőttkorban bizalmatlanság, párkapcsolati nehézségek és kötődési problémák jelenhetnek meg.

  4. A gyermek elveszítheti a bizalmát abban, hogy a hozzá közel álló emberek őszinték vele.

  5. A beszélgetés depressziót, szorongást, szerhasználatot és súlyos esetben öngyilkosságot is említ lehetséges következményként.

  6. A káros minták generációkon keresztül továbbadódhatnak.

5. Az elidegenítés idővel súlyosbodhat

  1. Steinberg szerint az elidegenítés jellemzően nem szűnik meg pusztán attól, hogy telik az idő.

  2. Az elidegenítő szülő gyakran nem ismeri el saját felelősségét.

  3. A gyermek negatív meggyőződései egyre szilárdabbá válhatnak.

  4. A kapcsolat hosszú távú megszakadása tovább nehezítheti a későbbi helyreállítást.

  5. A gyermek egyre kevésbé emlékezhet a korábbi pozitív közös élményekre, miközben az elutasítást alátámasztó történetek megerősödnek.

6. A bíróságok és a szakértők felelőssége

  1. A szakértő szerint a családjogi bíróságoknak fel kell ismerniük és érdemben kezelniük kell az elidegenítést.

  2. Nem elegendő pusztán elfogadni a gyermek elutasító kijelentését a háttér vizsgálata nélkül.

  3. Az elidegenítés feltárásához szakértői vizsgálat és bizonyítékok szükségesek.

  4. Steinberg bírálja azokat a szakembereket, akik szerinte nem ismerik fel a családi befolyásolás működését.

  5. A beszélgetés szerint az elidegenítő szülő sokszor az intézményeken keresztül is megpróbálja megerősíteni saját álláspontját.

  6. Az igazságszolgáltatás késlekedése miatt a gyermek és a másik szülő közötti kapcsolat tovább károsodhat.

  7. A szakértő szerint a bírósági intézkedéseknek ténylegesen elő kell segíteniük a kapcsolat helyreállítását.

7. Miért nem elegendő megvárni a gyermek nagykorúságát?

  1. Steinberg kifejezetten tévhitnek nevezi azt az elképzelést, hogy a gyermek 18 éves korában automatikusan felismeri a történteket és visszatér az elutasított szülőhöz.

  2. Sok elidegenített gyermek felnőttként sem keresi meg a másik szülőjét.

  3. A szakértő saját becslésként körülbelül 10%-os arányt említ a későbbi visszakapcsolódásra, de ezt a beszélgetésben nem támasztja alá ellenőrizhető kutatással.

  4. Még a sikeres újraegyesítés sem adhatja vissza az elveszített gyermekéveket.

  5. Emiatt Steinberg szerint nem szabad a nagykorúságra várást a beavatkozás helyettesítőjének tekinteni.

8. A kapcsolat helyreállításának lehetőségei

  1. Steinberg a megfelelő szakmai keretek között végzett újraegyesítő terápiát tekinti fontos megoldásnak.

  2. Súlyos esetekben a gyermek lakóhelyének megváltoztatását is indokoltnak tartja.

  3. Több olyan esetről számol be, amelyben a gyermek kezdetben hevesen tiltakozott a másik szülőhöz kerülés ellen.

  4. Egyes bemutatott esetekben azonban a személyes találkozást követően gyorsan újra megjelent a korábbi kötődés.

  5. A szakértő szerint a gyermek kezdeti ellenállása nem feltétlenül jelenti, hogy a kapcsolat helyreállíthatatlan.

  6. Előfordulhat, hogy a gyermeknek hosszabb időre van szüksége az új családi helyzethez való alkalmazkodáshoz.

  7. A beszélgetés hangsúlyozza, hogy a kapcsolat helyreállításának feltételeit egyedileg, a gyermek helyzetének figyelembevételével kell megválasztani.

9. Mit tehet az elidegenített szülő?

  1. Fontos dokumentálni a kapcsolattartás akadályozását és a gyermek viselkedésének változásait.

  2. A problémát megfelelő szakemberek és a bíróság előtt is ismertetni kell.

  3. Steinberg szerint önmagában a gyermek ismételt győzködése sokszor nem működik, mert az elidegenített gyermek ezt támadásként is értelmezheti.

  4. Az elutasított szülőnek a saját mentális állapotával és életével is foglalkoznia kell.

  5. A gyermekkel való kapcsolat elvesztése ellenére fontos az önálló, működő élet fenntartása.

  6. A beszélgetés szerint a gyermek számára később jelentős lehet annak megismerése, hogy a másik szülő korábban is kereste és küzdött érte.

10. Az elidegenítő szülő felelőssége és a kettős mérce

  1. A beszélgetés egyik visszatérő gondolata, hogy a gyermek érdekét mindkét szülő magatartásával kapcsolatban azonos mércével kell vizsgálni.

  2. A kapcsolattartás akadályozása akkor is káros lehet, ha az akadályozó szülő azt a gyermek védelmével indokolja.

  3. A gyermekkel szembeni érzelmi befolyásolás nem válik elfogadhatóvá attól, hogy valamelyik szülő követi el.

  4. Az egyik szülő párkapcsolati sérelmei nem jogosítják fel arra, hogy megszüntesse a gyermek kapcsolatát a másik szülővel.

  5. A szereplők szerint az intézményeknek nem pusztán a szülők egymással szembeni állításait kell vizsgálniuk, hanem a gyermekre gyakorolt tényleges hatásokat is.

11. A beszélgetés legfontosabb következtetései

  • A gyermek elutasítása nem feltétlenül bizonyítja, hogy a szülővel való kapcsolat káros.

  • Az elidegenítés következményeit nem feltétlenül oldja meg az idő múlása.

  • A gyermek nagykorúságának kivárása nem tekinthető biztos megoldásnak.

  • A bírósági és szakértői intézkedések tényleges eredményessége kulcskérdés.

  • Az elveszett gyermekéveket a későbbi kapcsolat-helyreállítás sem adhatja vissza.

Fontos megkülönböztetés: ez a videó szereplőinek álláspontját és személyes eseteit foglalja össze, nem valamennyi kijelentés tudományos igazolását. Különösen az elidegenítés gyakoriságára, az öngyilkossággal való kapcsolatára, a 10%-os visszatérési arányra és az újraegyesítő beavatkozások eredményességére vonatkozó állítások igényelnek önálló ellenőrzést. A valós bántalmazás lehetőségét minden ügyben külön vizsgálni kell.

A beszélgetés központi üzenete: Steinberg szerint az elidegenítés esetén nem elég passzívan várni arra, hogy a gyermek egyszer majd maga felismeri a helyzetet. A gyermek érdekében időben történő, bizonyítékokra épülő, megfelelő szakmai és bírósági beavatkozásra van szükség.

Views: 2

Bírósági ítélet: Az anya ellenneveli a gyermeket az apa ellen

Budai Központi Kerületi Bíróság – 14. oldal

[68] Jelezte, hogy a vizsgálata során nem merült fel a mentális zavar gyanúja, ezért pszichiáter szakértő bevonására nem került sor. Kiemelte, hogy a felek vizsgálaton túli jelzései azonban szükségessé tehetik azt.

[69] A perben igazságügyi pszichiáter szakértői vélemény is beszerzésre került.

[70] [Kitakart szövegrész.]

[71] Az alperes életvezetésében érdemi törés nem volt feltárható, pályaválasztásában sikeres, sikerorientált személyiség. Kissé rigid, nehezen alkalmazkodik, énzes. Érzelmileg a perbeli gyermekhez szorosan kötődik, de a gyermek felé nehezen mutatja ki, a gyermek kívánságait nem ismeri és kéréseit nem teljesíti, ellentmondást nem tűr. Dominanciára törekszik a házasságban és a gyermekkel szemben is. Önbizonytalan, önértékelése labilis, ezért bizonyítási, védekezési kényszert érez, a környezet jelzéseit tévesen értékeli, vagy figyelmen kívül hagyja, eszközeiben nem válogat. Nárcisztikusan sértődékeny. Nála pszichiátriai betegség nem volt kimutatható, de deviáns személyiség, mentális zavara van.

[72] Mindkét félnél fennáll olyan mentális zavar, ami a szülők és a gyermek kapcsolatát hátrányosan befolyásolja. Az alperes a gyermek valós kívánságait nem ismeri, kéréseit nem veszi figyelembe, még akkor sem, ha ez az apai láthatást is veszélyeztetheti, holott a gyermek mindkét szülőhöz ragaszkodik. A felperes ellenneveli a gyermeket ez a gyermeket frusztrálja és elbizonytalanítja.

[73] [Kitakart szövegrész.]

[74] Az alperesi apát a gyermekkel való kapcsolattartásból kizárni nem lehet, a gyermeknek igénye van az apai látásra, de feltételekhez köti. Ha és amennyiben ezt az alperes ellenőrizhetően betartja a gyermek igényeinek megfelelően akár több órás is lehet, akár heti 2 napon, azzal a megkötéssel, hogy az alperes a gyermeket nem viheti el, erre a felügyelt láthatás alkalmas lehet, egészen addig, amíg az alperes az elvárható konvencionális viselkedési normákat betartja. A felperesi anya alkalmasabb a gyermek nevelésére, de a gyermek alperes elleni nevelését fokozatosan hagyja el- amihez pszichológusi segítséget kellene kérnie.

[75] A bíróság – a felek indítványait mérlegelve, – szakvélemények kiegészítését rendelte el a szülők nevelési alkalmasságának, az anyai ellennevelés megállapításának peradatokkal való összehangolása érdekében.

[76] Gyalog Beáta a szakvéleményében foglaltakat fenntartotta. Kifejtette, hogy az akkor elvégzett vizsgálat alapján a felek nevelési alkalmassága az átlagosnál gyengébb, véleményét az elvégzett explorációra és pszichológiai módszerekre, tesztvizsgálatokra alapította. Az exploráció során elmondottak közül az ügy tekintetében releváns események kerültek leírásra. A véleményét nem kizárólag az explorációra alapozta az ellennevelés tekintetében. Az

Views: 2

Szülői elidegenítés: családon belüli erőszak és gyermekbántalmazás

  • A szülői elidegenítés (parental alienation) a szerző szerint a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás egyik formája. Olyan magatartásként írja le, amikor az egyik szülő a gyermeket a másik, egyébként megfelelő és szerető szülő elutasítására készteti. Countering Arguments Against Pa…
  • Nem kizárólag férfi–nő irányú jelenség. A prezentáció szerint apák és anyák egyaránt lehetnek elidegenítő és elidegenített szülők; a jelenséget nem szabad automatikusan nemi alapon értelmezni. Countering Arguments Against Pa…
  • Az előadó vitatja azt az állítást, hogy a szülői elidegenítés tudománytalan vagy „pszeudotudományos” fogalom. Több mint ezer publikációra és több mint 200 empirikus, lektorált kutatásra hivatkozik, és azt állítja, hogy a kutatási terület az elmúlt évtizedben jelentősen megerősödött. Countering Arguments Against Pa…
  • A gyermekre gyakorolt károk szerinte súlyosak lehetnek: alacsony önértékelés, depresszió, önutálat, szociális visszahúzódás, szorongás, gyenge autonómia, az elidegenítő szülőtől való függés, iskolai problémák, impulzuskontroll-zavarok, függőségi és önkárosító problémák. Countering Arguments Against Pa…
  • A célszülő is áldozat lehet. Az előadó szorongást, depressziót, tehetetlenséget és intézményi kiszolgáltatottságot említ, amikor a jogi, mentális egészségügyi vagy oktatási rendszer nem reagál megfelelően. Countering Arguments Against Pa…
  • Különbséget tesz puszta állítás és bizonyított bántalmazás között. Az előadás egyik visszatérő pontja, hogy családon belüli erőszakra vonatkozó állítás önmagában nem azonos a bizonyított erőszakkal. Countering Arguments Against Pa…
  • Egy 2023-as tanulmányra hivatkozva azt állítja, hogy az elidegenítőnek minősített szülőknél nagyobb arányban találtak megalapozott bántalmazási előzményt, míg az elidegenített szülőkkel szemben nagyobb valószínűséggel fordult elő megalapozatlannak bizonyult bántalmazási állítás. Countering Arguments Against Pa…
  • A magas konfliktus önmagában nem indokolja az egyik szülő kapcsolatának korlátozását. Az előadó szerint bizonyított erőszak nélküli magas konfliktus esetén a megosztott szülői gondoskodás nem feltétlenül káros, sőt csökkentheti a konfliktust és védő tényező lehet. Countering Arguments Against Pa…
  • Bizonyított családon belüli erőszaknál viszont más szabály kell. Ilyen esetben a gyermek biztonsága elsődleges, és az erőszakos szülő kapcsolatát korlátozni vagy akár megszüntetni is szükséges lehet. Countering Arguments Against Pa…
  • Az előadó egy „megdönthető vélelmet” támogatna a megosztott szülőség mellett, kivéve, ha bizonyított családon belüli erőszak vagy gyermekbántalmazás áll fenn. Vagyis normál esetben mindkét szülő kapcsolatának fenntartása lenne a kiindulópont, de erőszaknál ez megdönthető. Countering Arguments Against Pa…
  • Négy fő beavatkozási pillért javasol a szülői elidegenítés kezelésére: elismerése családon belüli erőszakként; elismerése gyermekpszichológiai bántalmazásként; megelőzés megosztott szülői felelősséggel; illetve speciális kezelés, gyermek–szülő kapcsolat-helyreállítás és reunifikációs programok. Countering Arguments Against Pa…
  • A szakemberek speciális képzését sürgeti. Pszichológusoknak, jogászoknak, gyermekvédelmi szakembereknek és döntéshozóknak külön képzést tart szükségesnek a szülői elidegenítésről, családon belüli erőszakról és traumaérzékeny gyakorlatról. Countering Arguments Against Pa…
  • Minden ilyen ügyben előzetes szűrést tart szükségesnek családon belüli erőszakra és gyermekbántalmazásra. A feleket külön, biztonságos környezetben kellene meghallgatni. Countering Arguments Against Pa…
  • A rendszer működését is problémának tartja. A versengő, „győztes mindent visz” családjogi rendszer szerinte fokozhatja a konfliktust, és akár korábban nem erőszakos családokban is növelheti az erőszak kockázatát. Countering Arguments Against Pa…
  • A prezentáció végén közös minimumot keres az elidegenítés hívei és kritikusai között: a gyermek jóléte legyen elsődleges; lehetőség szerint maradjon fenn szeretetteljes kapcsolat mindkét szülővel; a gyermeket védeni kell az erőszaktól, bántalmazástól és tartós szülői konfliktustól; gyanú esetén gyors, alapos vizsgálat szükséges. Countering Arguments Against Pa…
  • Fontos végső tétele: egyszerre kell kezelni a hamis bántalmazási állításokat és a valós bántalmazás hamis tagadását, valamint ugyanezt a kettősséget a szülői elidegenítésnél is.

Views: 1

Anyai ellennevelés és lojalitáskonfliktus – szakértői megállapítások

Budai Központi Kerületi Bíróság

13

[63] Az anyai ellennevelés jelent meg az édesapával szemben. Az anya részéről történő befolyásolás volt tetten érhető a gyermek explorációjában, melyben többször a sajátjaként állította be az anya álláspontját, illetve sajátjaként fogalmazott meg olyan gondolatot, mely életkorából fakadóan valószínűtlen (pl. anya és ő is szerettek volna kistestvért, de apa nem; saját maga jött rá arra, hogy az apai felvételek készítése miért problémás). A szóbeli tartalmak össze nem illése befolyásolásra vagy lojalitáskonfliktusra utal: nem tudja, miről veszekedtek szülei, de látta azt.

[64] A gyermek explorációja során előadott horrorfilm nézése alkalmas a gyermek érzelmi veszélyeztetésére, fokozott félelem keltésére. A gyermek vizsgálata alapján a szülők nevelési elvei fokozott feszültséget, félelmet, bűntudatot keltenek a gyermeki pszichében; elősegítik a gyermek saját igényeinek, gondolatainak háttérbe szorítását. A szülők indulatkezelési nehézsége, az anyai befolyásolás bizonytalanságot, alacsony önértékelést okozhat.

[65] A gyermek megfogalmazta, hogy a jelenlegi mértékben igényli a szüleivel való kapcsolattartást. Nyilatkozatát azonban az anyai befolyás is motiválhatta, torzíthatta. A tesztvizsgálatok során a tudatosan befolyásolt szint mellett megjelenítette, hogy mindkét szülője fontos személy számára, akikhez érzelmekkel kötődik, azonban a családjához fűződő viszonya összességében problémás, konfliktusos. A projektív vizsgálata során az apa estében biztonságkeresés jellemezte, mely jelzi, hogy nehezebben tolerálja a tekintélyelvű magatartást, ugyanakkor engedelmeskedik annak, mivel ez nyújt biztonságot; emiatt hajlamos saját igényeit, gondolatait háttérbe szorítani. Az anya tábláján fokozott bűntudat, szorongás jelent meg. Az apa és az anya tábláján egyaránt megjelentek a kapcsolat nehezítettségére utaló jelzések: a félelemből, biztonságkeresési tendenciából történő engedelmeskedés; illetve a feszültség, szorongás, bűntudat.

[66] Lélektani szempontból azért szerencsés a felügyelt kapcsolattartás fenntartása, mert a gyermek explorációjában megfogalmazta, hogy édesapja nem figyel oda arra, amit kér tőle, azt nem tartja tiszteletben (pl. hétvégén pihenni szeretne). Beszámolóját alátámasztja a projektív vizsgálat, mely szerint az apai tekintélyelvű magatartást nehezen tolerálja, de engedelmeskedik annak, így azonban saját igényeit háttérbe szorítja, szubjektív negatív érzéseket élhet meg, önértékelése csorbul. A továbbiakban a gyermek igényeire, kívánságaira figyelmes apai kommunikációs stílus eléréséig javasolt lélektani szempontból a felügyelt kapcsolattartás fenntartása.

[67] A szakértő kiegészítő szakvéleményében megismételte korábbi megállapítását, miszerint lélektani szempontból indokolt a felügyelt kapcsolattartás fenntartása. Kifejtette, hogy nem szakértői kompetencia annak eldöntése, hogy ennek lehetetlensége folytán hogyan valósítható meg a kapcsolattartás. Pszichológusként javasolta az elektronikai eszközön történő, vagy független, magánúton megbízott szakembernél történő felügyelt kapcsolattartást. Mivel a vizsgálat során nem merült fel a mentális zavar gyanúja, ezért nem tartotta indokoltnak a pszichiáter szakértő bevonását. A gyermek befolyásolása kapcsán kiemelte, hogy a gyermek ismerete a szülei konfliktusáról többek között abban áll, hogy az édesanya és ő szeretett volna testvért, az édesapa nem. Lélektanilag itt megjelenik az anya és gyermek uniója, szembenállása az apával szemben; elsősorban pedig az anya álláspontja a gyermekévé vált. Emellett szerencsés nem hangsúlyozni a házastársunkkal való szembenállást e tekintetben, mivel ez konfliktust szít a gyermek és közte. A gyermek életkoránál fogva tiltakozhat, érezheti a felvételek készítése helyénvalóságának hiányát. Azonban azon kijelentése kapcsán, hogy azok magánbeszélgetések, amiket nem járja rögzíteni, valószínűtlen, hogy a gyermek ebben az életkorban maga jöjjön rá ennek indokára, ezt valószínűsíthetően felnőttől hallotta. Figyelemre méltó, hogy nem árulta el, ki segített neki erre rájönni. Az információ alkalmas az édesapával való konfliktusos kapcsolat mélyítésére függetlenül annak igazságtartalmától.

Egy apró bizonytalanság van: a [65] pontban a képen tényleg „az apa estében” látszik, bár nyelvtanilag valószínűleg „esetében” lehetett az eredeti. Én most betűhíven hagytam.

Views: 2

Amikor a nárcisztikus szülő a gyereket ellened fordítja – ezt a hibát ne kövesd el

ha a másik szülő a gyereket ellened hangolja, a legnagyobb hiba az, ha emiatt te is bevonod a gyereket a konfliktusba, bizonygatni kezdesz, vagy választásra kényszeríted. When the Narcissist Turns Your …

  • A gyerek nem az ellenséged.
    • Akkor sem, ha átveszi a másik szülő szóhasználatát.
    • Akkor sem, ha valótlanságokat mond rólad, védi a másik szülőt vagy elutasító.
    • Ha a gyerekkel kezdesz harcolni, a kialakult háromszögelés önfenntartóvá válik. When the Narcissist Turns Your …
  • A trianguláció lényege, hogy a szülő–gyerek közvetlen kapcsolatba beékelődik egy harmadik személy.
    • Ő értelmezi, mit mondott vagy „valójában mit gondolt” a másik.
    • Bizalmassá, közvetítővé, megmentővé válik.
    • Így jelentős befolyást szerezhet a szülő–gyerek kapcsolat felett. When the Narcissist Turns Your …
  • Jellemző lehet, hogy a gyerek viselkedése környezettől függően változik.
    • A szerző azt tapasztalta, hogy kettesben a gyereke újra közvetlen és felszabadult volt.
    • Amikor visszakerült a másik fél befolyása alá, ismét megváltozott a viselkedése. When the Narcissist Turns Your …
  • „Disneyland parent” dinamika is kialakulhat.
    • Az egyik szülő lehet a megengedő, szórakoztató, „megértő” fél.
    • A másiknak marad a szabályok, határok és következmények betartatása.
    • Emiatt éppen a felelősséget vállaló szülő tűnhet a gyerek szemében problémásnak. When the Narcissist Turns Your …
  • Ne kezdj versenyezni a másik szülővel.
    • Ne próbálj „jobb”, lazább vagy szórakoztatóbb szülővé válni csak azért, hogy visszanyerd a gyereket.
    • A gyerek nem egy „díj”, amit meg kell nyerni. When the Narcissist Turns Your …
  • Ne próbáld a gyerek előtt leleplezni a másik szülőt.
    • A „nem látod, hogy manipulál?” típusú mondatok védekezésre késztethetik.
    • Ha úgy érzi, hogy választania kell a másik szülő védelme és a te szereteted között, újra ugyanabba a háromszögbe kerül. When the Narcissist Turns Your …
  • Ne tedd a gyereket bizalmassá az adult konfliktusban.
    • Ne rajta vezesd le a sérelmeidet.
    • Ne várd tőle, hogy igazolja a te verziódat.
    • Ne terheld olyan információkkal, amelyeket érzelmileg nem képes feldolgozni. When the Narcissist Turns Your …
  • Nem kell minden hazugságot azonnal megcáfolnod.
    • Lehetnek helyzetek, amikor szükséges tényszerűen helyesbíteni.
    • De nem érdemes egész életet azzal tölteni, hogy minden rólad terjesztett történetre reagálsz. When the Narcissist Turns Your …
  • A szerző konkrét példát is mond a háttérben történő lejáratásra.
    • Biztonsági kamerán keresztül többször hallotta, ahogy a másik fél rosszat mond róla a gyerekének.
    • Ennek ellenére azt hangsúlyozza, hogy a bizonyíték birtokában sem feltétlenül érdemes nagy konfliktust kezdeni. When the Narcissist Turns Your …
  • Ne kényszerítsd a gyereket arra, hogy „belássa az igazságot”.
    • Lehet tanítani, példát mutatni, kérdezni.
    • Szükség esetén neutrális hangon lehet valótlanságokat kijavítani.
    • De a felismerést nem lehet kierőszakolni. When the Narcissist Turns Your …
  • Legyél olyan személy, akinek a gyerek később is mer beszélni.
    • Ha egyszer maga kezd kételkedni vagy felismerni dolgokat, ne az legyen az érzése, hogy te rögtön azt mondod: „én megmondtam”.
    • Ne változtass minden beszélgetést bizonyítékgyűjtéssé a másik szülő ellen.
    • A kapcsolat rólatok szóljon, ne állandóan a másik szülőről. When the Narcissist Turns Your …
  • A kapcsolat helyreállítása fontosabb lehet, mint a folyamatos „ügyépítés”.
    • A szerző szerint lehet energiát fordítani arra, hogy bizonyítsd, mit tett a másik fél,
    • vagy arra, hogy újraépítsd a kapcsolatot a gyerekkel.
    • Ha minden beszélgetés a másik szülő manipulációjáról szól, akkor az illető továbbra is „ott áll” kettőtök között. When the Narcissist Turns Your …

Gyakorlati tanácsok

  • Ne üldözd a gyereket, de ne is tűnj el.
    • Ne hívd, írd vagy kérdezgesd kényszeresen.
    • Inkább időnként rövid, nyomásmentes üzenetek: „gondolok rád”, „szeretlek”, „ha szeretnél, ebédeljünk együtt”.
    • Az üzenet lényege: itt vagyok, szeretlek, az ajtó nyitva áll. When the Narcissist Turns Your …
  • Ne szidd a másik szülőt a gyerek előtt.
    • A gyerek azt élheti meg, hogy nemcsak az apját/anyját támadod, hanem saját magának egy részét is.
    • Ettől védekezni kezdhet és akár még közelebb kerülhet a másik szülőhöz.
    • Ez nem jelenti azt, hogy veszélyes vagy káros viselkedést el kell hallgatni. When the Narcissist Turns Your …
  • Hallgass többet, mint amennyit tanácsot adsz.
    • Ne mindenből csinálj oktatást vagy korrekciót.
    • Hasznosabb lehet: „mesélj még”, „te mit gondolsz erről?”, „hogy érezted magad?”
    • A bizalom egyik alapja, hogy a gyerek azt tapasztalja: valóban meghallgatod. When the Narcissist Turns Your …
  • A határokat viszont tartsd meg.
    • A befolyásoltság vagy sérültség nem jogosítja fel a gyereket a sértegetésre.
    • Lehet mondani: „szeretlek és meghallgatlak, de így nem beszélhetsz velem.”
    • Vagy: „folytathatjuk, amikor mindketten tisztelettel tudunk beszélni.” When the Narcissist Turns Your …
  • Maradj nyugodt és következetes.
    • Provokációra nem kell azonnal válaszolni.
    • Nyugodtnak lenni nem ugyanaz, mint passzívnak lenni.
    • A gyerek számára fontos ellenpélda lehet: nyugodt kommunikáció, stabil határok, szeretet visszavonása nélküli következetesség. When the Narcissist Turns Your …
  • A cél nem a vita megnyerése, hanem a kapcsolat megőrzése.
    • A gyerek hosszabb távon azt tudja összevetni a rólad hallottakkal, amit ténylegesen újra és újra megtapasztal belőled.
    • A szerző szerint ez akár évekig tartó folyamat is lehet. When the Narcissist Turns Your …

Egy mondatban a videó lényege

Ne próbáld a gyereket meggyőzni arról, hogy a másik szülő manipulálja; inkább teremts vele közvetlen, biztonságos, nyugodt kapcsolatot, tarts határokat, és hagyd, hogy hosszabb távon a saját tapasztalatai alapján tudja összevetni a rólad hallottakat azzal, amilyen valójában vagy.

Views: 3

Igazságügyi pszichológus szakértő: mindkét szülő nevelési alkalmassága az átlagosnál gyengébb

Budai Központi Kerületi Bíróság

12

érdekében szakértői bizonyítást rendelt el.

[58] A szakértő a felek személyiségét illetően megállapította, hogy a felperes fokozottan igyekezett önmagát a valóságosnál jobb színben feltüntetni, disszimulációs tendencia volt feltárható. Realitáskontrollja megtartott, énje kellően differenciált, patológia nem volt feltárható. Énes, énhangsúlyos, fokozottan szenzitív. Gyanakvó, bizalmatlan, könnyen látja ellenségesként környezetét, szeszélyes, ingerlékeny, makacs, türelmetlen. Szenzitivitása folytán a sajátjától eltérő álláspontot kevésbé érti, mivel felnagyított érzései állnak tudata homlokterében, a szubjektív tartalmak könnyen eluralkodnak az objektivitás ellenében. Így időnként előfordul az agresszív tendenciák nyílt megjelenítése, melyet bűntudat, szorongás kísérhet. Kötődési alacsony hőfokúak, érdeklődése szűk, élményvilága sablonos. A vizsgálatokban megjelent a kifelé fordulás, törődés tendenciája.

[59] Az alperes igyekezett a valóságosnál jobb színben feltüntetni magát a vizsgálat során, disszimulált. Realitáskontrollja adekvát, énje kellően differenciált, patológia nem merült fel. Domináns, énes, énhangsúlyos karakter, aki saját érzéseit felnagyítva éli meg. A saját igazsága az első, erős indulatokkal él. Hajlamos a szikár, érzelemmentes logikára alacsony hőfokú kötődései folytán, kapcsolataiban gyakran őszintétlen, könnyen kerül interperszonális konfliktusba. Feszültségháztartása kiegyenlítetlen, hajlamos intenzív indulatait a külvilágban megjeleníteni, azt követően képes a bűntudat megélésére. Alkalmazkodása nehezített, érzelmileg érintett helyzetekben inadekvát megoldások várhatók a részéről. A vizsgálatokban megjelent a kifelé fordulás, törődés tendenciája.

[60] A kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő megállapításai szerint mindkét szülő szülői nevelési alkalmassága az átlagosnál gyengébb. Nem tehető különbség a felek között a nevelési alkalmassága tekintetében: kiegyenlítetlen feszültségháztartásuk, indulatosságuk, sekélyesebb kötődéseik, alacsonyabb szintű morális bázisuk rontja nevelési alkalmasságukat. Bár [kitakarva] esetében megjelent az alkalmazkodás megfelelő szintje, azonban a többi karaktersajátossága mellett az nem jelent markáns különbséget. Mindkét szülő nevelési alkalmasságát negatívan befolyásolja a vizsgálat során feltárt, a tesztmutatókból következtethető indulatosság, szeszélyesség, türelmetlenség, az agresszív tendenciák időnkénti megjelenítése. Mindkét szülőnél megjelent a tesztmutatókban a decentrálás képessége, emellett a kifelé fordulás, a külső környezettel való törődés jegye; így amellett, hogy énhangsúlyosság is feltárható, összességében az átlagosnál nehezebben, de képesek a gyermek problémáit, szükségleteit kezelni, helyzetét reálisan felmérni.

[61] A felek közötti együttműködés jellemzésénél a szakértő azt a megállapítást tette, hogy a felek nehezítetten, de képesek együttműködni. Együttműködésüket rontja énhangsúlyosságuk, indulatosságuk; emellett azt tovább nehezíti az apa vizsgálata alapján feltárt dominancia igény.

[62] A szakértő megvizsgálta a gyermekeket is. A szakértő megállapítása szerint [kitakarva] kiváló intellektussal rendelkező gyermek. Nyitott, érdeklődő, kíváncsi. Lelkiismeretes, fontos számára a megfelelés, a vizsgálat során is fokozottan megfigyelhető ez a tendencia. Együttérző, mély érzésű, kortársaihoz hasonló belső pszichés stabilitása. Személyiségében fokozott feszültség, szorongás, bűntudat tárható fel. Ezek a feszültségek befelé fordulnak, a karaktert rombolják, kifelé irányuló agresszió nem jelent meg. Trauma jegyek nem jelentkeztek. Nehezen tolerálja az autoriter bánásmódot, biztonságkeresése és megfelelési igénye miatt igyekszik az akár szigorú szabályoknak is eleget tenni. Önértékelése alacsony. Mindkét szülőjét fontos családtagnak tekinti, azonban családjával való kapcsolata problémás. A gyermek érzelmi, értelmi érettsége életkorának megfelelőnek imponált. A gyermeknél bármilyen fejlődési rendellenesség, magatartási zavar, beilleszkedési zavar nem volt feltárható.

Views: 3