Gyermekvédelmi visszaélések válás során: amit a bíróságoknak és szakértőknek látni kellene

Amikor anya tanújának a viselkedését annyi szempontból meg lehet világítani…

A tanú előadja magát, hogy ő milyen jó emberismerő, majd a bíróság előtt hazudozik az általános iskolás tanárnővel együtt, és előadja, hogy apa megtartotta tőle a jó pár lépés távolságot.

Nos, apa nem véletlenül tartotta meg a távolságot… Apa felismeri, hogy ki az, akivel nem jó sokat beszélni… hát ő pont ilyen volt. Értem én, hogy gyűlölködés a default az egész család részéről ahogy a tanu bemutata, de ahogy a filmben is mondják… nem kell fullba nyomni a kretént… Valljuk be, ez most visszájára sült el, és a tanú kiállította a családról a szegénységi, gyalázatos, szánalmas bizonyítványt… El kéne gondolkodni azon, hogy miért kell egy gyermeket ebbe belekényszeríteni… De hát Csányi biztosan tudja, hiszen neki is hasonló közege lehet, és akkor ez normálisnak tűnik…

Views: 4

Tanú hitelessége bíróságon: amikor a vallomás önleleplezővé válik

Amikor a tanú előadja magát, hogy ő aztán micsoda jó ember, és bárkit jobban meg tud ismerni, mint a mihaszna Baraczkai. 😉

Mondjuk, a tanú lealázta Baraczkait, úgy egy az egyben. 😉

Azt meg már nem is említi a kedves tanú, hogy odáig jutott a dolog, hogy a végén már csak fűnyírást mertek neki adni, majd inkább már munkát se…

Komoly előadást tolt a tanú…

De ugye ez az, amikor hagyjuk, hadd beszéljen, és a végén annyira azt hiszi, hogy hisznek neki, hogy már véletlenül a valós gyűlöletét árulja el – és ezzel az egész családját is

Views: 3

Csányi Beatrix emberismerete és a bírósági tanúk önleleplezése

Csányi Beatrix emberismerete úgy bukik meg, hogy a fal adja a másikat… Amikor a tanú előadja, hogy jaj, hát ő aztán soha nem bánt senkit, csak azt, akit akar… Meg hát az általános iskolás tanárnő is a világ legjámborabbja… Aztán csak kiderül, hogy miatta kellett rendőrt hívni, igen, az általános iskolás tanárnő miatt, és igen, van még valami, ami be lesz adva ellene, és mondjuk úgy, hogy az már sokkal kellemetlenebb lesz az általános iskolás tanárnőre nézve.

Jó lenne, ha Csányi Beatrix nem erőltetné a bíróságot, mert ahogy látjuk, úgy vágják át a palánkon őt is, meg a kedves Baraczkai Krisztinát is, hogy a fal adja a másikat. Szóval igen, Baraczkai is megbukott… Anyuka a világ legkedvesebbje… Anyuka helyében most kezdenék el gondolkodni azon, hogy jó az a váltott nevelés…

Views: 4

Csányi Beatrix bírósági tévedései és anyuka ügyvédjének manipulációja

Csanyit úgy lealázta anyuka és az ügyvédje, hogy valószínű azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány

Szóval anyuka aláírta az együttműködési papírt a gyejoval, amire úgy hivatkozott apának, mint valami hivatalos dokumentumra, hogy a gyereket nem viheti el apa.

Majd apa tanúja ugye nem látta ezt…

Erre anya behazudta, hogy az volt, hogy a saját ügyvédje megírta az új ideiglenes határozatot, amit be kellene adni, és akkor az már olyan hivatalos irat, amit csak a hatóságnak lehet megmutatni, de apának nem…

Majd a gyejot felhívva kiderült, hogy nem mondtak anyának semmi ilyet, nemhogy írtak volna bármilyen hatósági papírt…

Csanyi meg ott állt, és simán elhitte, hogy az ügyvéd erősebb, mint a bíróság, és hogy amit az ügyvéd írt, azt kell betartani. Egyértelműen látszott rajta, hogy simán elhitte, mert hiába menőzött azzal, hogy tudja az egész anyagot, azt sem tudta, miről van szó. Majd látszott rajta, hogy lényegében azt hitte akkor és ott, hogy az anya ügyvédje a bíró, ő meg csak figyel

ÉS anyuka ugyvedje is elkezdte mondani hogy o irasa erossebb mint a nemlétező  birosagi pappir  es csanyi elhitte 😀

Ha egy kicsit összezavarjátok Csanyit, és mondjuk egyszerre ketten beszélnek összevissza, és tippelgetnek, akkor elveszti a fonalat, és az nyer, aki erősebben hazudik, vagyis mondja a hazugságát

Apa meg csak nevet rajtuk, mert mást már nem tud, hiszen látszik, hogy Csanyi felejthető…

 

 

Views: 4

Általános iskolai tanárnő és családja hazugságai a bíróságon – Csányi Beatrix szerepe

Amikor az általános iskolás tanárnő annyira büszke még akkor is a családjára, amikor egyértelművé teszik, hogy simán hazudnak a bíróságon és a gyermekbántalmazást teljesen normalisnak élik meg mivel fel se tünik nekik hogy azt teszik…

Majd a családja előadja, hogy micsoda jó emberek
Ez történik, amikor anyuka bevallja, hogy felnéz a családjára, és hogy őket követi, majd amikor jön a hazudozás a bíróságon, még akkor is kiáll mellettük… mert hát ezt szokta meg otthon.

Csanyi is valószínű ebben nőtt fel, és ezért nem esett le neki, hogy mit kellett volna figyelnie… Szóval Csanyiál minnél jobban hazudsz, annál jobban szeretni fog, és annál jobban melléd áll, hiszen valószínű ő is ebben a hazudozásban nőtt fel, és ezt érzi normális közegnek.
Csanyihoz ne adj be felvételeket, mert utálja, ha a valóság és az igazság szembejön vele, és anyukát kellemetlen helyzetbe hozza, mert szerinte az nem a társadalmi norma… Gondolom, a supportot se hívja fel semmiért, inkább sima postai levelet ír… nehogy felvegyék, és bizonyítékként használják fel a beszélgetést

Views: 4

Csányi Beatrix megvezetése: Hogyan csapták be az idős tanúk a bíróságon?

Na, nézzük Csányi megvezetését:

Ahogy látjuk, imádja az öregeket, akik úgy vezetik meg, ahogy csak akarják. Egyszerűen belezugott az öreg tanúba… A tanú annyira hazudozott, és annyira belejött, hogy még egy kis előadást is tartott neki, amit Csányi örömmel hallgatott. Őszintén látszott rajta, hogy issza minden szavát.

Így aztán úgy lett átvágva a palánkon, hogy azon már csak nevetni lehet – sajnos…

Szóval: Csányinak vigyél minél több idős nyugdíjast, és ők nyugodtan hazudozzanak, mert simán elhisz nekik mindent.

Views: 4

Csányi Beatrix bírói munkája: Miért kérdőjelezhető meg a szakmai alkalmassága?

Csányi Beatrix furcsán kíváncsi volt apa fizetésére és apa tanújának fizetésére.

Jelzem, kedves Csányi Beatrix, hogy az életben soha nem vennék fel önt, mert olyat, mint maga, páros lábbal rúgnának ki tőlünk…

Tényleg azt hiszi, hogy az én munkám meg az ön 0 munkája ugyanaz?

Egy sima peranyag elolvasása problémát jelent önnek, és ezt el is mondta, le is írta…

10 oldal olvasása után bejelentette hogy elfáradt az olvasásban…

Lehet, hogy kevés a fizetése, de pontosan ön mutatta meg, hogy ez nem véletlen. Szakmailag 0, értelmezés 0, munkakedv 0. pénzügyi frusztráltság: 10000% és ezen csak az segithet ha kirugják.

Aki a stressz jeleit nem ismeri fel, bíró lévén, és erre tényre még büszke is, és le irja   nos, a bírói munkára sem alkalmas…

Views: 3

Tanú hazugságai a bíróságon: Csányi Beatrix és az emberismeret csődje

Amikor bejön a tanú, majd olyanokat hazudik, hogy a végén már a röhögést nem állom meg, kénytelen leszek lefeküdni az asztalra…

Szerencsétlen hazudozás…

Azt állítja, hogy apa manipulálta a felvételeket, mert hát valaki csak megnézte, aki látta.

Majd kiderül, hogy ja, hát nem látta az se, aki ott volt, és tudná, mit kéne mondani.
Csánzi Beatrix meg szó nélkül elhiszi neki.
Emberismeret, mi?…

Na, pici tanúm, csak üzenném… Kereskedelmi végzettségem van, tudod, az, aki neked odaadta a kenyeret, meg a másik x ezer embernek, amíg tanult.
Meg most is többet beszélek ügyfelekkel, mint te életedben összesen.
Szánalmas, mi?…

És tudod, az a gyerek, aki azzal van megfélemlítve, hogy apa meg fogja ölni, nem várja apát… Jó lett volna értelmesen hazudni, ha már…

Views: 4