“A másodfokú bíróságnak e mellett nincs kétsége azzal kapcsolatban, hogy az alperes nagyon szereti a gyermek, őszinte szeretettel kötődik hozzá. És az is biztos, hogy amikor az édesanya és az édesapa még tudtak együtt élni, az alperes és a gyermek között jó, harmonikus lehetett a kapcsolat, különben a felperesi ellennevelés ellenére a gyermek nem lehetne ilyen pozitív az édesapja kapcsán. Még a felügyelt kapcsolattartás nehézségeit is átvészelte, holott az nyilvánvalóan nem ideális együttléti kereteket jelent egy kislány és az édesapja számára. Éppen ezért kellene megértenie az alperesnek, hogy mennyire fontos lenne, hogy a vélt és valós sérelmeit félretéve a harmonikus kapcsolat újraépítésére törekedjen a gyermekével.”
Amúgy nem tudom, honnan vette Szemánc, hogy a gyermekkel minden rendben, hisz nem úgy viselkedett 2023 augusztusában, mint aki nem ellennevelt lenne…
Egy olyan gyermek, mint akiről Szemán Felicitasz ír, nem merte volna a szemembe mondani, hogy nem akar velem kettesben lenni…
Majd idézet a peranyagból, ezután be is vallotta, hogy nyáron sem akart volna velem lenni.
Biztos minden rendben van a gyermekkel…
Szemánéknak megvannak az elképzeléseik, de legalább most akkor együtt dolgozhatunk a gyejosokkal, hogy ugyanezeket elérjük.
Jó, persze, ez nem így lesz, mert talán még a szigetszentmiklósi gyejos sem tud ebbe belemenni – de hát majd meglátjuk…
És ugye 2023 augusztusa óta volt 5 perc telefon…
szóval…
ja, és a ráckevei környéki tanárnőnek meg nem írtak elő semmit…
szóval a majd 2 évben már isten tudja, hol tart a gyermekkel a ráckeve környéki tanárnő, de sok értelme így nem lesz semminek se, hisz csak megerősítették, hogy minden rendben.
Szemán Felicitász könyörög, hogy az ellennevelést – amit már mindenki elismert – nézzem el az anyának, és bocsássak meg neki, amiért tönkretette a gyermeket, engem és családomat…
És aki semmit nem tudna felfogni, hogy mekkora pusztítás ment végbe a szeme láttára, az simán megbocsátana…
Segítek: NEM.
Sőt, ezzel fogok bemenni, és tájékoztatom a szigetszentmiklósi gyejot is, hogy – sajnos – nem bocsátok meg.
Így most én is hasonló módon kívánok élni a jogaimmal, mint ahogy anyuka tette.
Aztán, miután ők sikítva fognak menekülni, újra kimegyünk, a biroságra és egymásnak eshetünk Szemánnal, az oldalomon… és együtt könyöröghetünk a szigetszentmiklósi gyejonak, hogy bocsássanak meg – de előbb nézzék végig a több órányi ellennevelést.
Ezt most Szemán Felicitasz komolyan leírta.
Vajon mit gondol ő az ellennevelésről?
Totális sötétség.
Itt rontotta el Szeman Felicitasz az egészet.
Teljes tudatlanság.
Majd ha a ráckeve környéki tanárnőt is felügyelve, megszegényítve, hazudó gyejosok között látom, akkor…
És ezekről mind, mind Szemán Felicitász tehet, hiszen az összes ideiglenes döntést is ő írta alá…
Igaz, most majd mély kussban fog mindenki kint állni mellettem a gyámüggyel szemben…
Meglátjuk.
agyrém
Views: 3