Anyai állítások és apai kapcsolattartás vitája a bírósági iratban

4

magatartása teljes mértékben ellentétes volt a megszokott társadalmi normáktól, és megjegyzem attól is, amit a gyermek az alperestől megszokott még az életközösségünk ideje alatt. Az alperesre egyáltalán nem volt jellemző az a fajta élelmiszer pazarlás, amit a családsegítő szolgálat előtt folytatott. Ez még a szolgálat munkatársait is megdöbbentette, de [kitakarva] is.

A gyermek félelme az alperestől kizárólag arra vezethető vissza, hogy a gyermek által megszokott apai viselkedést az alperes már egyáltalán nem tanúsítja. A gyermek biztonság érzetének csökkenése nem az én magatartásomra, hanem pontosan a fentiekre vezethető vissza.

Vitatom, hogy az alperesnek ne lenne lehetősége helyrehozni a kapcsolatát a gyermekkel. Ehhez azonban el kellene jönnie kapcsolattartásokra, és magatartásán maximálisan változtatnia kellene, ahogy azt a szakértő is megállapította szakvéleményében.

Az alperes mind a szakértői vélemény, mind az eddigi egész eljárás során tanúsított magatartásával azt támasztotta alá, hogy ő maga egyáltalán nem alkalmas a gyermek nevelésére. Mentális zavara, deviáns személyisége erre maximálisan alkalmatlanná teszi.

Nem felel meg a valóságnak, hogy én a gyermeket a válás teljes folyamatába bevontam volna. A jelen eljárás elején még valóban nem voltam tisztában azzal, hogy mit oszthatok meg a gyermekkel és mit nem, de ebben megfelelő tájékoztatást, segítséget kaptam a családsegítő szolgálattól, akiknek a tanácsát megfogadva most már tényleg csupán annyit osztok meg a gyermekkel, ami őt is érinti. Méghozzá azt, ha jönnie kell a bíróságra meghallgatásra, vagy a szakértőhöz vizsgálatra, vagy az alperessel való kapcsolattartásra. Az alperes ismételten olyan állításokat tesz, amit ő maga nem tud semmivel alátámasztani, ugyanakkor állításait igyekszik tényként feltüntetni. Hangsúlyozom, hogy a gyermeknek nincs tudomása a jelen eljárás folyamatáról, kizárólag azokról a kérdésekről tájékoztatom, melyekről mindenképpen szükséges, hogy tudjon.

Nem igaz, hogy én teljes mértékben megfosztottam volna az alperest a kapcsolattartástól 2022. augusztus és október közötti időszakban. Az alperesnek lehetősége lett volna [kitakarva] az én otthonomban kapcsolatot tartani, azonban ezen lehetőséggel az alperes nem kívánt élni. Az alperes saját magát fosztotta meg attól, hogy a gyermekével kapcsolatot tudjon tartani, ahogy jelenleg is ezt teszi.

A gyermeknek vannak pozitív emlékei az alperesről, például a kerékpározás, evezés, horgászat, amiket egyáltalán nem felejtett el, sőt, én magam is igyekszem ezeket a pozitív emlékeket erősíteni benne. A gyermekek számos fényképe van ezekről az eseményekről az édesapjával, tehát ismételten csak hamis állítása az alperesnek az, hogy csak rossz emlékére tud emlékezni a gyermek vele kapcsolatban.

Az alperes azon kérelme, miszerint a rá terhelő bizonyítékokat a T. Bíróság kezelje fenntartással teljes mértékben elfogadhatatlan. A szolgálat munkatársai kívülállóként, objektíven tudják megítélni azt, hogy mi folyt a kapcsolattartások alkalmával, erre tekintettel kiemelten fontos szolgálat jelentéseinek a figyelembe vétele.

Views: 1

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *