Fő állítások
- A beszélgetésben a szülői elidegenítést úgy határozzák meg, hogy az egyik szülő a gyermeket a másik szülő ellen befolyásolja, és a saját sérelmeit, konfliktusait, narratíváját részben a gyermekre helyezi át. A gyermek így olyan felnőtt konfliktusba kerül, amelynek kezelésére nincs megfelelő érzelmi és kognitív eszköze.
- Különösen károsnak tartják azt a helyzetet, amikor a gyermek úgy érzi, hogy választania kell apa és anya között: „ha szeretem apát, akkor anyát kell gyűlölnöm”, vagy fordítva. Ebből szerintük lojalitáskonfliktus, düh, frusztráció, bizonytalanság és állandó megfelelési kényszer alakulhat ki.
- Az egyik jel az lehet, amikor a gyermek nem a saját életkorának megfelelő nyelven beszél a másik szülőről, hanem mintha a vele élő szülő narratíváját ismételné. A videó szerint az elidegenítő magatartásra jellemző lehet a másik szülő folyamatos leértékelése és negatív történet kialakítása róla.
- Az érintett apa saját példája szerint a gyermeke az átadáskor azt mutatta, hogy nem akar vele lenni, viszont amikor már kettesben voltak, rövid idő után felszabadult, nevetett és jól érezte magát. Videóhíváskor viszont ismét elutasítóbbnak tűnt. Ő ezt utólag úgy értelmezi, hogy a gyermek nem merte a másik szülő jelenlétében kimutatni iránta a szeretetét.
A gyermekre gyakorolt hatások
A pszichológus szerint a tartós konfliktus és befolyásolás folyamatos stresszhelyzetet teremthet. Ennek lehetséges jeleiként említi:
- alvászavart,
- romló iskolai teljesítményt,
- társas visszahúzódást,
- ingerlékenységet és dühöt,
- agresszív reakciókat,
- érzelmi szabályozási problémákat,
- illetve éppen ellenkezőleg: feltűnő csendességet és bezárkózást.
Súlyos és támogatás nélkül maradó helyzetben önsértés veszélyét is felvetik, de a pszichológus hangsúlyozza, hogy ez nem kizárólag a szülői elidegenítés sajátossága; más súlyos pszichés terhelések esetén is kialakulhat.
Hosszú távú következmények
A beszélgetés szerint felnőttkorban megjelenhet:
- alacsony önértékelés,
- érzelmi függőség,
- bizonytalan vagy „fragmentált” identitás,
- kapcsolati problémák,
- erős jóváhagyáskeresés,
- alacsony frusztrációtűrés,
- impulzív, reaktív viselkedés.
A pszichológus azt is állítja, hogy a gyermek később megismételheti a családban látott elidegenítő mintát, mert ezt tanulta meg konfliktuskezelési modellként.
Jogi rész – ami különösen érdekes
Az ügyvéd szerint Argentínában a szülői elidegenítés önálló jogi kategóriaként nincs elismerve. Ő ezért inkább családi diszfunkcióként kezeli, nem betegségként vagy szindrómaként.
Ugyanakkor az argentin családjogi szabályozásban fontos szempont, hogy amikor a bíróság arról dönt, kinél éljen a gyermek, vizsgálja, melyik szülő segíti jobban a gyermek kapcsolatát a másik szülővel.
A videó szerint az akadályozás kezdetben sokszor egészen jelentéktelennek tűnhet:
„Ma nem akar menni”, „beteg”, „programja van”, „egy barátjához akar menni”.
Az ügyvéd álláspontja szerint a gyermekkel élő szülő feladata nem egyszerűen elfogadni, hogy a gyermek „nem akar menni”, hanem elősegíteni a másik szülővel való kapcsolatot.
Súlyosabb esetként olyan büntető- vagy családon belüli erőszakkal kapcsolatos feljelentésekről beszélnek, amelyeket szerintük kapcsolattartás megszakítására is fel lehet használni. Az érintett apa azt hangsúlyozza: egy súlyos bejelentés után érthető lehet az azonnali ideiglenes védelem, de ugyanolyan gyorsan kellene kivizsgálni a tényeket, mert ha a vád nem igaz, maga az elhúzódó eljárás is károsíthatja a gyermek-szülő kapcsolatot.
A videó egyik legerősebb állítása: az idő
Az ügyvéd szerint az érintett szülő egyik legnagyobb hibája lehet, ha hagyja telni az időt. A bírósági eljárások lassúak, miközben a kapcsolat hónapok vagy évek alatt leépülhet. Emiatt azt javasolja, hogy kapcsolattartási probléma esetén gyorsan kérjenek jogi segítséget és bírósági rendezést.
Az elidegenedés ráadásul szerintük gyakran nemcsak az egyik szülőt érinti, hanem annak teljes családi ágát: nagyszülőket, nagybácsikat/nagynéniket, unokatestvéreket is.
A gyermek akaratáról
Érdekes jogi megállapításuk, hogy szerintük gyakori hiba:
„meghallgatni a gyermeket” ≠ „azt tenni, amit a gyermek mond”.
Az ügyvéd szerint a gyermek véleményét természetesen figyelembe kell venni, de különösen elidegenítési helyzetben problémás, ha a bíróság automatikusan a gyermek aktuálisan kifejezett kívánságát tekinti döntőnek, miközben éppen az a kérdés, hogy ezt a kívánságot mennyiben befolyásolta valamelyik szülő.
Mit tanácsolnak az elidegenített szülőnek?
A személyes történetet elmondó apa 6 éve és 2 hónapja nem látta a gyermekét. Azt tanácsolja más érintett szülőknek, hogy próbálják magukat fizikailag és lelkileg rendben tartani, tanuljanak a problémáról, szükség esetén járjanak terápiára, és ne reagáljanak impulzívan a provokációkra. Az elképzelése az, hogy amikor egyszer újra találkoznak a gyermekkel, a gyermek egy stabil, megerősödött szülőt találjon, aki biztonságot jelent számára.
Az ügyvéd hasonlóan azt mondja: nem szabad feladni akkor sem, ha évek telnek el. Érvelése szerint az idő mindenképpen eltelik, és később fontos lehet a gyermek számára annak tudata, hogy az elválasztott szülő végig próbálta fenntartani vagy helyreállítani a kapcsolatot.
A pszichológus ennél tovább megy: szerinte felnőttként a gyermekben megjelenhet az igény az elveszett kapcsolat helyreállítására, és akár az a kérdés is, hogy „Hol voltál? Miért nem harcoltál értem, amikor szükségem volt rád?”
A videó központi üzenete tehát: a párkapcsolat megszűnhet, de a szülő-gyermek kapcsolatot nem szabad a párkapcsolati konfliktus részévé tenni. A gyermek feladata nem az, hogy eldöntse, melyik szülőnek van igaza, hanem az lenne, hogy mindkét szülőjéhez biztonságosan kötődhessen.
Views: 0