Views: 0
Author: admin
Hangfelvétel mint bizonyíték – Így terel egy narcisztikus személy a bíróságon
egy nárci védekezése a felvételek ellen a társadalmi normákkal…..
barackai meg gyalog meg a birosag siman beszopta neki…
“Gyakorlatilag ebből a hangfelvételből kiderül, hogy lehallgató készülékkel látta el az otthonomat, ami álláSpontom szerint egyrészt a személyiségi jogaimat mélyen sértő, társadalmilag is elítélendő magatartás, de kijelenthető azt is, hogy rendkívül beteges viselkedés a részéről.”
Szokás szerint azt elfelejtette megemlíteni, hogy a rendőröket a fizikai bántalmazása miatt kellett kihívni, mert akkor is a telefont akarta elvenni. 😃
A gyermekbántalmazás és a szülőtárs bántalmazása elfogadott a részéről. 😃
meg valahogy az othonomat … se stimmel termeszetesen 😀
a szokasos o nem hibas semmiben és tereljük a szót 😀
Ráckeve környéki tanárnő… Nos..
Views: 1
Views: 1
Gyermekbántalmazás társadalmi elfogadása: amikor a családi szépség mítosza mindent elfed
Úgy tűnik, anya próbálta szépnek festeni magát és családját, amit Barackai büszkén írogatott 😃
A gyermekkorát kiegyensúlyozott családi légkörben töltötte, szülei XX éve élnek boldog, harmonikus házasságban, jelenleg a szüleivel kapcsolata szoros.
Aki harmonikus kapcsolatban él, ott normális esetben nem ütheti fel a fejét a gyermekbántalmazás. Mivel anya büszke a családjára, így most az van, hogy az egész családban ez a társadalmi norma: bántalmazzák a gyermeket. Anya ezt már megszokta, ezért nem is tűnik fel neki semmi, és nem érzi problémának, amit tesz…
Igaz hogy Barackai szerint is anya ellennevelő de hát ha ez a családjában a norma akkor akkor ez. el kell fogadni.
azert halkan egy WTF -et had engedjek meg a társadalmi normák nevében…
„A felvételkészítés azért szükséges, mert nem hiszik el alperes szülei, hogy felperes miket mond.”
Na figyeljen, kedves Barackai! Valószínű, hogy a tanulói tudják, hogy totál sötétségben van, ha ilyen alapvető dolgokat nem vesz észre…
🔗 https://youtu.be/oV3GvH8Dfis?si=mog_4Z1EE41n-jW-&t=757
„Természetes tehát, hogy a felperes félti a gyermeket az alperestől, de tapasztalatait nem, vagy csak részlegesen osztja meg a gyermekkel.”
Kedves Barackai, segítek: anya bevallotta a bíróságon simán, Felicitász előtt 2025 máricus 12 -én, hogy mindent megoszt a kezdetektől, és nem fog leállni a társadalmi normák nevében – mint ahogy eddig sem…
„A felperesi nagyszülők csak jó szándékkal, szükség szerint foglalkoznak a perbeli gyermekkel, a felperest a gyermek nevelésében nem befolyásolják.”
Amikor ezt leírta, kedves Barackai, akkor mi történt?
Szóval, Barackai szerint, ha a nagyszülők nem sikítva szedik elő anyát a gyermekbántalmazás miatt, akkor minden rendben a családban? 😃
Majd mindkét nagyszülő elmondja a bíróság előtt tanúvallomásban, hogy a gyermekkel minden rendben van, és ők nem látnak problémát, milyen jól van a gyerek…
Na, kedves Barackai… Miután az ellennevelés, a peranyag átadása 2022. augusztus 2-től folyamatos, az összes dokumentummal, hangfelvétellel együtt, az iskolában ventilálva totálkáros állapotban találták meg a gyermeket, majd anya megtagadta tőle a pszichológusi megsegítést – amiről inkább a ráckevei környéki tanárnő azt hazudta, hogy megkapta, és milyen jól van a gyermek…
Nos, ez a „szépséges” család bejön, és egységesen azt állítják, hogy jaj, de jól van a gyermek… Ön meg magasztalja őket, és jaj, de jó, hogy van ilyen gyermekbántalmazást támogató család, ahol az ön leírása alapján arra lehet következtetni, hogy az egész család leszarja, és együttesen bántalmazza a gyermeket…
Hát, nem tudom, de jobb lenne azonnal eltávolodni az igazságszolgáltatástól, mert mivel aláírta, így ez lesz a társadalmi norma…
Mindenki gondolkodjon el, hogy most akkor mi legyen…
Orvosként aláírta, hogy a gyermeket NEM KELL PSZICHOLÓGUSHOZ VINNI, és innentől elég, ha az ellennevelő szülő elmegy és hazudik egyet a gyermek állapotáról – ez bőven elég egy igazságügyi pszichiáternek és a bíróságnak, a ráckevei gyejonak, és megfelel a társadalmi normáknak.
És nem hiába csinalta a ráckeve környéki anya hogy folyamatosan az apa szüleit keresgélte a biroság elött és ezzel újbol csak a saját gyermekbántalmazással egyetértő boldog családjáról akarta a figyelmet elterelni…
Views: 2
Baraczkai Krisztina befolyásolhatósága: hogyan semmisíti meg munkáját egy tanárnő?
Nézzük Baraczkai Krisztina és a ráckevei környéki tanárnő összefonódását, amelybe a ráckevei környéki tanárnő hazavágta Baraczkai eddigi életmüvét, valamint komolytalan befolyásolhatóságát bemutatta… Valószínűleg csak azért, mert Baraczkai le merte írni, hogy a tanárnő ellennevelő. Anya hozta a formáját, a szokásos előadásával.
Views: 3
ismeros?
Views: 0
rejtet narcisztikus.
Views: 0
Ráckeve környéki tanárnő hogy verte át Gyalog Beátát és Baraczka Krisztina igazságügyi szakértőket, Széman Felicitászt, Csányi Beatrixet
Views: 0
lelki bántalmazás beismerése és kapcsolattartási következmények
És ugye most ott állunk, hogy mivel a Ráckeve környéki tanárnő beismerte, hogy lelkileg bántalmazza a gyermeket a társadalmi normák alapján,
így ha el meri hozni a gyermeket kapcsolattartásra, akkor beismeri, hogy mindent rendben talál a lelki bántalmazással, és természetesen támogat abban, hogy az elmúlt 2,5 évet behozzam a gyermeknél, és mindehhez a gyejo segítségét is elvárhatja, tekintettel a két igazságügyi és a két bíróság egyetértésére.
Igazából, ha belátná, akkor eszébe ágába nem lenne többet a gyermeket elhozni kapcsolattartásra, hisz azzal elismerné, hogy továbbra is minden rendben volt az elmúlt 2,5 év lelki bántalmazásával, amit elismert a bíróságon.
erre mondják hogy tultoltuk bélaim..
Views: 4
Szemán Felicitász
Szemán Felicitász is hozta a formáját…
Próbált okosnak tűnni, majd bemutatta, hogy tényleg fogalma sincs semmiről. 😀
Mivel a jó képességű, ha elolvasta volna az anyagot, akkor rájött volna, hogy a ráckevei gyejo támogatja az ellennevelést, és most sikerült őket újra kijelölni, hogy védelembe vegyék a gyermeket. 😀
Az már nem zavarta, hogy a ráckeveiek leírták, hogy ők nem látnak ellennevelést, pedig az ő írásaik alapján mondta ki mindenki, hogy Anya ellennevel. 😀
Erre mondják, hogy hasznos hülye…
És jelenleg is, 2025. március 14-én azzal védekezik a rackevei gyejo, hogy ők nem láttak ellennevelést.
Tehát a védelembevétel azt jelenti, hogy minden mehet tovább. 😀
Szóval Széman Felicitász így próbálta jelezni mindenkinek, hogy szarik a gyerekre, és mindenki neveljen ellen…
Mert hát így látta biztosítva azt, hogy ne kelljen egy másik gyejot kijelölni, ahol már valószínűbb, hogy a fülénél fogva rángatták volna végig a Markó utca és az ujbudai gyejo közt az utcán, hogy magyarázza már el, miért támogatja a gyermekbántalmazást… 😀
Van, amikor le kéne állni, Széman Felicitász, a hülyeséggel, de ha nem, hát nem. Majd megyünk újra a bíróságra magával együtt…
Szerintem Anya röhögve jött ki a tárgyalóból…
Views: 40