és bociszem és tanulj belőle mert ez a nyerő
Views: 0
Views: 0
És bociszem, ls hazudozás.
És közben már láthatod is, mit művel egy ellennevelő, aki nagy ívben tesz a gyermekre, hiszen neki nem az a célja, ami egy normális szülőnek kellene, hogy legyen. De hát aki otthon mást lát, és az ellennevelés a társadalmi norma számára, annak valóban nem tűnik fel, hogy milyen nyíltan vállal mindent, hiszen a mai napig nem érti a problémát. A gyermek meg hát… kap enni, inni, így „minden rendben”. A gyerek meg mit tudna ehhez szólni…
És mivel erről tud az egész családja, el lehet képzelni, mi mehet náluk… Ráadásul ezt a bíróság előtt, személyesen is elmondták. Így még rosszabb a helyzet, mint ahogy elsőre kinéz.
de igen használd ezt is mert ez a nyerő…
Ha emlékszel, már leírtam, mi ennek az ellenszere – amivel nagyon kellemetlen helyzetbe lehet hozni, és bele lehet buktatni az egész előadását. Ne felejtsd el használni, de persze csak akkor, ha előjönnek azok a helyzetek, amikre vársz. Mert ez nem csak téged nyugtat meg, hanem az egész ügyben komoly jelentősége van.
Tehát végig: tanú, tanú, tanú – és felvétel mindenhol, mindig. Máskülönben nagyon elcsúsznak a dolgok, még a saját nézőpontodból is, hiszen semmit nem tudsz bizonyítani, még magadnak sem, azon kívül, hogy csak ismételgeted: nem ez történt.
Ezért kellett még az autóban is videós Skype, és mindenről folyamatos felvétel, mert különben erre sem tudtál volna mást mondani a „nem”-en kívül — és gondolhatod, az mennyit ért volna.
Most ez a baja mindenkinek, hogy nem sikerült a szokásos dolgokat „behozni”. Persze azért így is ráerőltették az ítéletet, de az már az ő problémájuk. Nagyon úgy tűnik, ez most már számukra is kellemetlen lett, ezért inkább csendben vannak.
Bezzeg ha anya csinálta volna ugyanezt, amit én, akkor már világvége lenne, azonnal… de hát haladunk a háttérben. 😏
Views: 3
A téma a szülői elidegenítés, egy podcastben:
Szabad Európa – SELFIE sorozat
Beszélgetők: Takács Péter (érintett + coach) és Aponyi Noémi
A jelenség gyermekjogi szempontból is ismert, pl. a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is ír róla.
A gyerek két ellentétes valóság között szakad szét:
| Az egyik szülő (elidegenített) | A másik szülő (elidegenítő) |
|---|---|
| Feltétel nélküli szeretet | Szeretet feltételhez kötve |
| „Akkor is szeretlek, ha bántasz” | „Akkor szeretlek, ha engem választasz” |
| Biztonságos érzelmi tér | Fenyegetett kötődés |
| Nem veszíthető | Elveszíthető |
👉 A gyerek tudja, hogy az egyik szülő szeretete nem forog kockán, ezért a másik felé kezd igazodni, mert ott a szeretet feltételekhez kötött.
Ez hozza létre a lojalitáskonfliktust.
Ez az egyik legdrámaibb rész.
A gyerek:
szereti az elidegenített szülőt
tudja, hogy amit tesz, az fáj
mégis bántja
Mert:
„Nálad nem veszíthetem el a szeretetet. A másiknál igen.”
Ez pszichés szétesés.
Tipikus élmények:
„Olyan, mintha élve temettek volna el.”
értetlenség
tehetetlenség
düh → bíróság előtt ez visszaüt
depresszió, testi betegségek
A rendszer gyakran nem ismeri fel a jelenséget.
Nem „rossz válás”, hanem tudatos mintázat:
a gyerek érzelmi manipulálása
a másik szülő démonizálása
alternatív valóság felépítése
támogató hálózat gyűjtése („szárnyas majmok”)
mártírszerep
a gyerek parentifikálása
„Ha nem engem választasz, baj lesz”
másképp viselkedik a két szülőnél
kémkedik, jelent
felnőttes szóhasználat a másik szülőről
hirtelen ellenségesség
érzelmek elfojtása
„zsilipelési idő” láthatásokkor
szorongás, megfelelési kényszer
Felnőttkorban:
önbizalomhiány
konfliktuskerülés
érzelmek elfojtása
toxikus párválasztás
lojalitáskonfliktus a saját párkapcsolatban
túlzott engedékenység a gyereknevelésben
identitásbizonytalanság
Ez transzgenerációs mintává válhat.
A beszélgetés kulcsmondata:
Nem a másikat kell meggyőzni. A gyereknek kell hosszú távon bizonyítani, ki vagy.
Ez jelent:
saját élet stabilizálása
érzelmi kongruencia
következetes, feltétel nélküli jelenlét
bizonyítékgyűjtés
mentális egészség védelme
szakember + speciális ügyvéd
Ez maraton, nem sprint.
A szülői elidegenítés:
Olyan érzelmi fogság, ahol a gyerek a túlélés érdekében megtagadja azt a szülőt, aki a legbiztonságosabb lenne számára.
És ettől belül kettészakad.
Views: 9
Ha odafigyelsz, már láthatod azokat a jeleket, amelyek valójában nem számítanak társadalmi normának, a ráckevei környéki tanárnő és a családja szerint viszont ezek teljesen természetesek, elfogadhatók, sőt normálisnak számítanak. Pont ezt használják ki ellened: hogy csak kapkodod a fejed, nem tudod, mire kell figyelni, majd végül elültetik benned, hogy te vagy a hibás. Te pedig elhiszed, pedig egyáltalán nem kellene.
Most épp ez a problémájuk, és már le is írták, hála Istennek. És zajlanak a háttérben a folyamatok, ha nem is beszélek róla, és egyre jobban látszik, hogy mindenki menekülni próbál az ügyből, mert egyre mélyebbre jutunk az eltussolások feltárásában.
Azt vedd észre, hogy ha valaki érzi, hogy bukóban van, akkor nem akar együttműködni. Ha nincs más eszköze, akkor az időhúzáshoz folyamodik.
Views: 2
A nárcisztikus fél számára a válás nem érzelmi veszteség, hanem
➡️ hatalom-, kontroll- és uralomvesztés.
Amikor ez a kontroll megszűnik, beindul a „megtorló üzemmód”.
Nem gyászol, hanem narcisztikus sérülést él meg
A belső narratíva: „Hogy merészeltél kilépni abból a szerepből, amit neked szántam?”
Megjelenik:
harag
bosszúvágy
büntetési szándék
A valódi bántalmazó áldozatnak állítja be magát
A másik felet hibáztatja
Szövetségeseket gyűjt a saját képének védelmére
Hazugságok, torzítások jelennek meg
A gyerek eszközzé válik a másik fél ellen.
Ez két fő formában jelenik meg:
Módszerek:
rosszindulatú megjegyzések a másik szülőről
kapcsolattartás akadályozása
látogatások nehezítése
információk eltitkolása
bűntudatkeltés a gyerekben
„Válassz oldalt” nyomás
Ez nem gondoskodás, hanem bosszú álcázva.
A nárcisztikus fél akár teljesen eltűnhet a gyerek életéből, hogy ezzel büntesse a másik szülőt.
A jogi eljárás mint bántalmazás
A per:
ismétlődő vádakkal
hamis állításokkal
elhúzással
nem megoldást szolgál, hanem a másik fél kimerítését.
Ez a szöveg szerint:
➡️ lelki terror
➡️ eljárási zaklatás
A gyerek nem terapeuta
Nem szabad bevonni a felnőttek konfliktusába
Üzenet a gyerek felé:
„Jogod van mindkét szülőt szeretni. A felnőttek problémái nem a te dolgod.”
Három területen kell védelem:
érzelmi
mentális
jogi
A cél:
a manipuláció felismerése
önvédelem
a gyerekek megóvása
Egy nárcisztikus személlyel való szakítás:
olyan, mintha háborút jelentenél be —
de a szabadság és a gyerekek egészségesebb jövője miatt ez szükséges lehet.
A felkészültség kevésbé veszélyes, mint a félelemben maradás.
Views: 63
Az alperes ilyen irányú viselkedése pontosan azt igazolja, hogy ő maga az, aki a gyermek egészséges lelki fejlődését veszélyezteti, és ő maga ad okot a gyermek részéről elutasításra.
Én magam ezen események ellenére igyekszem a gyermeket felkészíteni a kapcsolattartásra mind fizikailag, mind lelkileg, azonban az alperes minden alkalommal tesz valami olyat, amivel a gyermek belé vetett bizalmát megingatja. Mára már odáig jutott ez a folyamatos alperesi magatartás, hogy a gyermek elutasító vele szemben, én pedig hiába készítem fel megfelelően a gyermeket, az alperesi viselkedés, és annak hatására nem vagyok befolyással. Abban az esetben, amikor hétvégére vitte magával a gyermeket felkészította az alperes, hogy [KITAKARVA], amivel a saját bevallása szerint is engem akart bosszantani, ugyanakkor a felkészítésnek a gyermek is fültanúja volt, az alperes pedig nem törődött azzal, hogy a felkészítésével nem csak engem bosszant, hanem a gyermek lelkére is ez negatív ráhatással lesz.
Az elsőfokú bíróság a gyermek lakóhelyeként az én lakóhelyemet jelölte ki, nem rendelkezett ugyanakkor a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról, amit helyesen tett, hiszen erre kivételesen, rendkívüli esetben kerülhet sor. A gyermekről készült pedagógiai vélemény pontosan azt támasztja alá, hogy a gyermek jól érzi magát a jelenlegi környezetében, kiegyensúlyozott, így nem merül fel semmi olyan körülmény, ami az alperes által állított azonnali jogvédelmet indokolná. Itt jegyzem meg, hogy pontosan a gyermek felügyelet nélküli kapcsolattartása óta látható a gyermeken olyan negatív változás, ami már álláspontom szerint pszichológusi megsegítést is igényel. Ennek érdekében nyilatkoztattam az előző tárgyaláson az alperest, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy a gyermeket pszichológushoz vigyem, amire ugyan nem adott hozzájárulást, de a hozzájárulást feltételekhez kötötte, és azt állította az alperes, hogy ő maga kívánja kiválasztani a pszichológust, amiről a mai napig értesítést nem kaptam, hogy pontosan kit szeretne a gyermeket járatni. Ez a viselkedése is pontosan azt támasztja alá az alperesnek, hogy nem a gyermek érdekét tekinti elsődlegesnek. Én magam már felvetettem a kapcsolatot egy budapesti pszichológussal, akivel a gyermek online is meg tudná kezdeni a terápiát onnantól kezdve, hogy az alperes ehhez a hozzájárulását adja. A gyermek a hozzájárulás hiánya miatt a mai napig nem tudta még a terápiát elkezdeni, amire véleményem szerint szüksége lenne, és amit az alperes sem vitatott.
A per eddigi anyaga alapján álláspontom szerint kifejezetten vitatható azon alperesi álláspont, hogy pontosan azért lenne szüksége a gyermeknek az édesapa szülői felügyelete alá kerülésre, miszerint az ő életkorában a férfi minta nagyon fontos. A gyermek jelenlegi életkorában az anya minta szintén rendkívül fontos. A peradatok alapján azonban pontosan az rajzolódik ki, hogy a gyermek egy olyan api mintával élne együtt a szülői felügyeletről történő ideiglenes intézkedéssel való döntés esetén, aki folyamatosan videózza, rögzíti a gyermekkel és a velem kapcsolatos eseményeket. Ezt nem csak a jelen peres eljárásban, hanem évek óta folyamatosan teszi, célja pedig egyértelműen nem az, hogy a gyermekkel kapcsolatos emlékeket megőrizze, hanem hogy az édesanya ellen bizonyítékokat gyártson, nem törődve gyakorlatilag senkinek sem a személyiségi jogaival. Az ilyen jellegű apai minta egészen biztosan nem a gyermek érdekét szolgálja, rendkívül káros viselkedés ez még a köznondolkodás szerint is, még egy felnőtt ember lelki életére is rendkívül negatívan hat, nemhogy egy kiskorú gyermekére.
Views: 0
Views: 5
Views: 0